Pozitív az üzenete a „negatívnak”

2020.04.10. 10:23

Videó: Doku-reality szereplője lett a kótaji háziorvos, aki két hetet töltött házi karanténban!

Azonnal reagált a koronavírus-járvány okozta helyzetre a TV2: a #maradjotthon című napi doku-reality-jében ismert közszereplők és civilek életébe pillanthatnak bele a tévénézők. A dokumentarista stílusú műsor szereplői önmaguk forgatják videónaplóikat. Dr. Kiss Csaba kótaji háziorvos is résztvevője az adássorozatnak.

Beigazolódott a gyanú

– Azzal kerestek meg a kereskedelmi tévécsatornától, hogy készítsek egy pár perces bemutatkozó felvételt. Ebben elmondtam, hogy a kótaji háziorvosi rendelőben olyan beteg keresett fel, akiről feltételezni lehetett a koronavírus-fertőzés tüneteit. A kivizsgáláson beigazolódott a gyanú. Mivel a tünetei és a kórelőzmény nem voltak típusosak, ezért a vizsgálat és a betegút megszervezése meglehetősen hosszúra nyúlt, így sokáig voltam szoros kontaktusban a beteggel. Ezért két hét hatósági karanténba kerültem a nyíregyházi otthonunkban. Első kézből tapasztalhattam meg, hogy milyen is egy ilyen élethelyzet – fejtegette érdeklődésünkre dr. Kiss Csaba.

– Azért vállaltam el a közszereplést, hogy segítsek mindenkinek a helyzet átvészelésében. Igenis felelősségünk van abban, hogy minél kevesebben fertőződjenek meg.

Dr. Kiss Csaba a házi karanténban
Fotó: TV2

A nyitóadásban mentősök érkeztek mintavételre a lakásukba. „Apa, ugye, nem vagy koronavírusos?” – kérdezte az egyik gyermeke jól hallhatóan. „Remélem, nem...” – válaszolta Levente és Bálint édesapja, miközben Sima kutya az előtérben csaholt.

A következő bejátszásban a szobában kanalazta a levesét a doktor.

„Tizenegyedik napja vagyok a hat négyzetméteres helyiségben. Noha csak egy ajtó választ el bennünket, és azon keresztül kommunikálunk, nagyon várom már, hogy megölelhessem a szeretteimet. Amikor az ember egyedül ücsörög a szobájában, sok minden átfut az agyán. Várok a teszt eredményére, és közben attól félek, nehogy megfertőzzek másokat. Belegondolni is szörnyű, hogy miattam kaphatnak el betegséget”. Felesége, dr. Kissné Garai Viktória is felbukkant a felvételeken. Annak a szobának a zárt ajtaja mellé roskadt le, ami a férje karanténja volt: „A napi rutinunk felborult. Amikor lefekszünk a gyerekekkel, ő akkor jön ki mosakodni. Mindent fertőtlenít, majd megy vissza. Egyre nehezebben viseljük ezt, pedig egy házban vagyunk”. A csütörtöki adásban kiderült: negatív lett dr. Kiss Csaba első tesztje. – Nagy kő esett le a szívemről. Azért is vállaltam el a szereplést, mert a pozitív üzenet csökkentheti a pánikhangulatot. A #maradjotthon című műsor célja, hogy a nehezen viselhető, lemondásokkal teli időszakban informáljon, segítsen, szórakoztasson, és közösséget építsen. A kótaji háziorvos a járványhelyzetben lett országosan ismert, de szívesen lemondott volna erről. Ám ha már belecsöppent, közzétette, miként élte meg a krízist. Kutyája nevével ellentétben nem volt sima...

A műsor epizódjait április 24-ig láthatják a nézők.

Látogatás az otthonokban Dr. Kiss Csaba háziorvos mellett többek között Tóth Gabi énekesnő és férje, Krausz Gábor séf, dr. Kőnig Róbert gyermeksebész és gyermektraumatológus, Keve Márton séf, az #etesdadokit kezdeményezés egyik elindítója, Linczényi Márkó, zenész és Szabó Simon színész is bepillantást enged az otthonában töltött mindennapjaiba. A hétköznap esténként fél nyolctól a TV2-n látható műsor weboldalára a nézők is feltölthetik saját tartalmaikat.

LTL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában