Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.04.01. 07:00

Vírushelyzetkép egy vezetőfülkéből

Egy szabolcs-szatmár-beregi kamionos mesélt arról, milyen átszelni Európát a járvány idején.

Forrás: AFP

Rajtuk a világ szeme, és mindannyiunk érdeke, hogy egészségesek maradjanak. Az iménti megállapítás sokféle szakma – egészségügy, kereskedelem, gyógyszeripar – képviselőire igaz lehetne, ám ezúttal az árufuvarozásban részt vevő kamionosokra gondoltunk.

Ők a vírushelyzet ellenére is róják az utakat, és olyasmiket láthatnak, amit mások nem. S hogy mi mindent, arról egy olyan, neve elhallgatását kérő megyebeli kamionos mesélt – nevezzük a továbbiakban Tibornak –, aki több éve a nemzetközi fuvarozásban dolgozik, és e pillanatban is Hollandia útjait rója.

– Nekem szerencsém volt! A társaimtól hallottam, hogy később Brennernél az osztrákok olyan kontroll alá helyezték a határt, hogy 70-80 kilométeres lett a várakozó gépjárművek hossza.

Az egyik kollégának 28 órájába telt a határátlépés, amit lázmérés és kikérdezés követett

– így mesélt az olaszországi útjáról és az ott kialakult helyzetről Tibor, aki kamionosként az elmúlt hetekben Svájcot, Ausztriát, Németországot és Belgiumot is átszelte.

Szigorú németek

– Én legutóbb Subennél léptem át az osztrák–német határt, ott „mindössze” 33 kilométeres sorról beszéltek. Délután ki kellett állnom a sorból, majd 9 óra pihenő után megvárva a hajnalt, indultam tovább. Döbbenetes volt a látvány: mivel ilyenkor ki se lehet jönni a vezetőfül­kéből, a leállósávban, hosszú sorban, lefüggönyözött autókban ott vesztegeltek, aludtak a kollégák – szedte csokorba a legfrissebb élményeket.

– Korábban 45 órát kellett vezetnünk egy héten, és 90-et két hét alatt. Most, a vírushelyzetre tekintettel a menetidőket 60, illetve 100 órára hosszabbították. A rendelkezés április 14-éig érvényes. Eddig hétvégeken kötelező volt 45 óra pihenőt tartanunk, most mindez 24 óra is lehet.

Nem terhelni akartak, a cél, hogy minél kevesebbet álljunk, folyamatosan mozgásban elkerüljük a fertőzést.

– A 15 órás munkaidőből 11-et vezetünk, a fennmaradó idő pedig rakodásra vagy mosatásra megy el – tudtuk meg. Tibor ugyanis tartályos, pontosabban silós kamionnal közlekedik. Mindig másféle szilárd halmazállapotú árut – plasztikgranulátumot vagy szóját – szállít, utána a tartály belsejét ki kell mosatnia.

– Ilyenkor is kerülünk mindenféle testi kontaktust. Ha kiszállunk, a kesztyű és a maszk alap, de egyéb védőfelszereléseink – kesztyű, sisak, zárt ruházat – is vannak. Az átrakóban egy kijelölt helyen tesszük ki a papírokat, aztán vissza a fülkébe. Érte jön a silómester, majd ugyanoda visszateszi, és ha elment, mehetek érte. Minden tekintetben Németország jár el a legszigorúbban. Bezárták a moteleket, sőt a benzinkutak zuhanyzóit is, viszont a vécéket ingyenesen lehet használni.

– A német határszakaszokon rengeteg fegyverest, sok rendőrautót láttam. A holland vagy a svájci határon más a helyzet, de a fertőtlenítő mindenhol ki van rakva, a fényújságok pedig azt sulykolják: mindenki maradjon otthon.

A városok utcái kihaltak, a személyautók szinte teljesen eltűntek az autópályákról, és a kamionosforgalom is visszaesett.

Főzés a parkolóban

– Ausztriában kijárási tilalmat léptettek életbe, ha valaki indokolatlanul csatangol, több ezer euróra bírságolhatják. Mi is csak a céges igazoló okmányunkat lobogtatva mehettünk bevásárolni a délután 3 óráig nyitva tartó boltokba – sorolta Tibor, majd zárásképpen hozzátette: a parkolókban főznek ma­guknak, nem halnak éhen.

– Bár kéthetente hazajárok, most négy hét után megyek egy hosszabb szabadságra. Addig is napi kétszer beszélek a családdal, és féltve gondolok az otthon maradt idős szülőkre.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában