ünnep

2020.05.16. 08:11

A városalapításra emlékezünk – másképp

Minden évben május 3. hetében rendezi meg Nyíregyháza önkormányzata a Városnapok programsorozatot.

Fotó: Szarka Lajos

Ebben az évben Nyíregyháza újratelepítésének 267. évfordulóját ünnepeljük, felidézve azokat az időket, amikor a település lakóinak száma annyira lecsökkent, hogy gróf Károlyi Ferenc kedvezményeket kínált azoknak, akik ide költöznek. Az új lakosság toborzását Petrikovics János csizmadiamesterre bízta, aki Békés megyéből hívott szlovák evangélikusokat.

Emellett 2020-ban Iserlohn és Nyíregyháza testvérvárosi kapcsolatának 30 éves jubileumát, valamint Szatmárnémeti és Nyíregyháza testvérvárosi együttműködésének 20 éves jubileumát is ünnepeljük, azonban az ünnepi programok megrendezésére a járványhelyzet miatt most nincs lehetőség, de aki szeretné leróni tiszteletét a városalapítók előtt, egyénileg megteheti azt, mint ahogyan Nyíregyháza vezetői is éltek ezzel a lehetőséggel.

Dr. Kovács Ferenc polgármester, Jászai Menyhért, dr. Ulrich Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző péntek délelőtt helyezték el az emlékezés virágait a városalapítók szobra előtt. A szobor azt a pillanatot örökíti meg, amikor Petrikovics János átveszi gróf Károlyi Ferenctől a ­pátens levelet.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában