„Amikor meglátják, rácsodálkoznak: nálam ilyen is van?” – A válság miatt leült a régiségkereskedés

Színes, különleges világ a régiség- és használtcikk-kereskedők világa, ahol pörög az áru, és mindig találni érdekeset. Sokszínű, de rétegzett is, hiszen a kopottas, de még eladható dolgoktól a drága, antik tárgyakig mindenféle megtalálható ezen a piacon. Azt mondják, egy válság mindig jót tesz az üzletnek, mert akik állásukat vesztik, megélni csak úgy tudnak, ha megpróbálnak a vagyontárgyaikból pénzzé tenni valamit. Ám a bennünket legutóbb sújtó válság, a Covid–19-es koronavírus-helyzet még a szokásosnál is jobban megbonyolította a dolgokat. Legalábbis ez derült ki, amikor néhány bizományist és használcikk-forgalmazót megkerestünk.

Összevágom tűzifának

Bizonyára alig akad olyan ember Kisvárdán, aki ne ismerné Gáspár Bélát, aki közel 15 éve gyűjt régiségeket, és el is ad belőlük a boltjában. A több lábon álló építési vállalkozó ma már nem maga ül az üzletében, a boltot a fiára bízta, de rálát a piac alakulására, és szívesen is beszélget ha megszólítják. Az Épszer egykori brigád- majd művezetője 1994 óta magánzó, és bár az idén novembertől akár nyugdíjba is mehetne, fáradhatatlan, naponta 11-12 órát dolgozik. Amikor a Régiség- és Használtcikk Kereskedését felemelgettük, szinte rávágta: – Nem kell senkinek a régiség! Pedig nálunk nagyon sok van, csak a vásárló kevés. Ahogy jött a vírushelyzet, kezdtek „ritkulni” a vevők, mígnem teljesen elmaradtak. Voltak napok, hogy egyáltalán nem volt értelme ott ücsörögni. Nálunk a „báránybéléses esernyőtől”, a „csilingelő fatányéros étkészletig”, a szarvas­agancstól a német páncélos sisakig minden megtalálható, ezért ha most valaki el szeretne adni nekünk valamit, biztosan nem engedném. Pedig egyre többen lennének ilyenek. Általában olyasmiket kínálnak, amiből nem egyet már kidobtunk, mert sok van belőlük. Valamikor mennyire keresett volt a szép diófa bútor, ma eladhatatlan, jobban járok, ha összevágom tűzifának. Egy Singer varrógépet tegnap vittem ki a MÉH-telepre, mert rá se néznek. Aztán behozott egyet valaki, hatvanezret akart érte, mondtam neki, hogy adok egy hasonlót háromezerért. Pedig mindent szeretek, ami régi, amikor nálam meglátják a tekerős disznóperzselőt, rácsodálkoznak: nálam ilyen is van? Van, de az értéke a nullával egyenlő – mesélte szomorúan Gáspár Béla.

Nem vagyunk becsüsök

Hatalmas bútorbizományi Nyíregyházán a Gaál-féle a Rákóczi utcán, ahová Németországból érkezik az árukészlet zöme. Ide is betértünk némi információért. Egyik tulajdonosa, aki csak annyit árult el magáról, hogy Enikőnek hívják, szintén nem lelkendezett, amikor az elmúlt hetekről kérdeztük. – Az egész piac leült, és kezdetben mi is kénytelenek voltunk hetekre bezárni, de később mégiscsak kinyitottunk, hogy legalább nullára kijöjjünk. Az érdeklődők száma drasztikusan lecsökkent, és mi olyan nagy eladási lázat nem is tapasztaltunk. Ha szétnéz, mi nem árusítunk nagy értékeket, se Zsolnayt, se herendit, és mivel becsüsök se vagyunk, egyébként sem ölnénk a pénzünket drága holmikba. Ez nem az a bolt, ahonnan hamar kipörög az áru, a készletünk most is az, mint a vírushelyzet bejelentése előtt volt – mutatott körbe.

Igen, akinek saját üzlete van, még túl is élhette valahogy, de aki bérli a helyet, a tulajdonos jóindulatától függött a sorsa és a terhek mértéke. Hasonló cipőben jár Mészáros Tibor is, akinek szerencséje volt a „főbérlőjével”. Az Orosi úti használtcikk-bolt tulajdonosa ugyancsak Németországból hozza az árut, illetve csak hozta volna, hiszen a vírus miatt el sem hagyhatták az országot. Persze amint nyíltak a határok, indította az autóját: ott persze a pandémia után is volt mit felpakolni. Mint lapunknak elmondta, nem bizományos, és nem vesz használt holmit senkitől. – Volt, amikor próbálkoztam ilyesmivel, de mivel sok árunak az eredete lekövethetetlen, inkább felhagytam ezzel. Ha nem járhatnék külföldre, be is zárnám az üzletet, másféle holmival nem kockáztatnék – sorolta.

– Azért legutóbb is próbálkoztak néhányan, de irreális árakat mondanak. Én attól olcsóbban vásárolok, így olcsóbban is tudok eladni. Meg aztán sok a kincsvadász is, aki rajtam nyerészkedne – tette hozzá. Búcsúzáskor azért még utánunk szólt: az értékesebb holmikat, amitől kényszerből válnak meg az emberek, lapokban hirdető felvásárlókra bízzák, vagy inkább a régiségpiacokra viszik.

Sok a lom, kevés, ami komoly

A remek tippen elindulva gyorsan fel is kerestük régi ismerősünket, Jászai Jánost, akinek pazar gyűjteménye van műkincsekből. A nyíregyházi kereskedő azóta, vagyis a veszélyhelyzet elmúltával Debrecen és Miskolc piacát is meglátogatta, de ő sem mondhatott mást: a nagy tömegben inkább csak nézelődők akadtak.

– Bizony, jól érzékelhető a pénztelenség, és még a gazdagabbak se mutatkoznak. A komoly áru ugyancsak kevés. Sokkal több a lom, ami jól mutatja a rövid, de lesújtó recesszió hatását.

MJ