Helyi közélet

2020.06.20. 13:52

Át kell állni az online számlázásra

Július elsejétől olyan tevékenységekről is számlát kell kiállítani, amelyekről eddig nem volt kötelező.

A kézzel írt számla hamarosan a múlté

Forrás: MW-archív

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2018. július elsejétől vezette be, hogy a legalább százezer forint általános forgalmi adó (áfa) tartalmú számlákat el kell juttatni az adóhivatalhoz, ez a szabályozás az idén július elsejétől úgy módosul, hogy ez minden olyan számlára nézve kötelező lesz, amelyet adószámmal rendelkező vállalkozásnak állítanak ki – tájékoztatta lapunkat Szokolai László. A megyeszékhelyen működő Adólabor könyvelőiroda vezetője hozzátette, 2021. január elsejétől már a magánszemélyeknek kiállított számlát is fel kell tölteni az elektronikus rendszerbe – ez az az időpont, amikortól az összes számla bekerül a NAV nyilvántartásába. A szakember lapunknak kiemelte, a változás minden vállalkozást érint, azt is, amely nem áfa-alany, azaz nem kell áfát fizetnie.

Érdemes áttérni

– Fontos, hogy július elsejétől olyan tevékenységekről is számlát kell kiállítani, amelyekről eddig nem volt kötelező, például oktatás, orvosi tevékenység vagy bérbeadás. Ezeket szintén jelenteni kell majd – vázolta Szokolai László. A könyvelőiroda vezetője elmondta, papíralapú számlatömböt továbbra is lehet használni, de akkor az adatait manuálisan rögzíteni kell a rendszerben. A szakember úgy véli, érdemes áttérni valamely számlázóprogram használatára, mert azok automatikusan beküldik a szükséges adatokat a NAV-nak.

Számlázóprogramok

– Az adóhivatal készített egy saját programot, mely ingyenesen használható. Ezen felül vannak más számlázóprogramok is, melyek alapfunkciói ingyenesek. A program kiválasztásakor azt érdemes mérlegelni, mit is szeretnénk: online számlázót, ami bárhonnan elérhető, vagy olyat, ami telepíthető saját számítógépre is? Mindkettőnek van előnye, ahogy hátránya is – vélekedett az Adólabor vezetője, majd elmondta, a NAV szeptember 30-áig türelmi időt adott, addig nem bünteti meg azt, aki még nem állt át online számlaadásra, bár Szokolai László úgy látja, nem érdemes húzni az időt.

– A bevallások alapján minden gazdasági eseményről kiállított számlát szinte azonnal érzékel az adóhivatal, ami jelentősen fehérítheti a gazdaságot. Érdekesség, hogy az online rendszer teljesen egyedi, más országokban nem működik – tette hozzá.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában