Büszke orremelés a levegőben

Ember és gép között is lehet fájó, könnyes a búcsú. Átérezték és megértették ezt azok a szerencsések, akik részesei lehettek az utolsó repülésnek, amikor a Magyar Honvédség An-26 szállítógépe 46 év után elköszönt a szolgálattól.

A fedélzeten mindenki precízen, fegyelmezetten végezte a feladatát, de a begyakorlott mozdulatsorok mellett mintha hosszabban állt volna meg a kéz egy-egy műszernél, és merült el a tekintet az alattunk elsuhanó tájban. „Valami véget ért, valami fáj…” – adhatott volna teljességet a pillanatnak Ákos dala.

A nyíregyházi repülőtéren az oktatókkal együtt felsorakoztak a képzésben részt vevő hallgatók, kadétok, így adva meg a tiszteletet annak a gépnek, amely oly sok éven át szállt fel és hozta vissza épségben a személyzetét és utasait. Az Antonov kis magasságban érkezett, áthúzott felszállópálya fölött, majd a kapitány felkapta a gép orrát és meredek emelkedéssel intett búcsút a városnak. Annak a városnak, amely 52 éve a pilótaképzés legfontosabb hazai bázisa, és ahol egykor maga a kapitány is elsajátította a repülés tudományát.

Az ország több pontját is érintő búcsúrepülésről a honvedelem.hu így számolt be: „Navigációs kiképzési repülés keretei között a 406-os oldalszámú gép még egyszer, s utoljára felkereste azon hazai repterek többségét, amelyek fontos szerepet töltöttek be 46 éves szolgálata alatt. Negyvenhat év rutinjával indult a nap az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Jól megtanult, évtizedek során tökéletesített mozdulatsorokkal készítették elő, ellenőrizték le a Magyar Honvédség utolsó Ordító Egerét. Ez a felszállás azonban valahogy mégis más volt. A repülőműszakiak és a hajózószemélyzet egészen másképpen ért most a géphez: mindenki érezte, hogy különleges a nap.”

S valóban: különleges repülés, szép búcsú volt. Egy nagyszerű szolgálat véget ért, ennek pillanatait osztjuk meg a fotók segítségével.

NyZs