Határtalanul! program

2020.06.11. 19:24

Határtalanul!: szeretik a hazájukat

Nem lehetünk érzéketlenek a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyarok sorsa iránt.

A nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola több mint 600 hetedik évfolyamos diákja vett részt a tanulmányi kirándulásokon

Fotó: Ilyés Gábor

A Határtalanul! program jóvoltából 2010 óta közel 100 ezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat érintő tanulmányi utakon. A cél a magyar–magyar kapcsolatok építése, erősítése, a személyes kötődések kialakítása, elmélyítése. Az eltelt tíz évben a magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vehettek részt a szomszédos országok magyarlakta területein. Ilyés Gábor nyíregyházi helytörténész is határtalan élményekkel gazdagodott az ilyen utak alatt.

Nem tehetnek róla

– Ahogy Juhász Gyula is megfogalmazta versében, Trianont „nem lehet feledni, nem, soha”. Mindenkinek tudnia kell arról, hogy mi történt hazánkkal 100 évvel ezelőtt, hogyan darabolták fel a történelmi Magyarországot, és kerültek magyarok milliói idegen államok fennható­sága alá. De tudnunk kell azt is, hogy a Kárpát-medence továbbra is a magyarság ­otthona! Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy nem lehetünk érzéketlenek a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyarok sorsa iránt. Nem ők tehetnek arról, hogy idegen állam polgáraivá váltak. Sőt! Megérdemelnek minden tiszteletet, mivel minden nehézség és meg­próbáltatás ellenére megőrizték magyarságukat! – fejtegette a Jókai-iskola pedagógusa.

A magyar kormány által indított Határtalanul! programban az általános és középiskolás diákok juthatnak el az elszakított területekre, ahol külhoni magyar társaikkal találkozhatnak.

– Nagyon fontos célkitűzés ez, hogy a diákok ne kerüljenek ki úgy az iskolapadokból, hogy legalább egyszer meg ne tapasztalják a felvidékiek büszkeségét, a kárpátaljaiak nyomorúságát, az erdélyiek vendégszeretetét és a délvidékiek vidámságát. A Jókai Mór Református Általános Iskola már a kezdetektől bekapcsolódott a programba: 2011 őszén egy délvidéki úttal indultak a „határtalanul” barangolásaink.

– Mint történelemtanár, ezeknek az utaknak a tevékeny résztvevője vagyok úgy is, mint a programok felelőse és a pályázatok koordinátora. Örömteli, hogy 2011 óta egy kivételével mindegyik pályázatunk nyertes volt, így már nyolc projekt, összesen tizenegy sikeresen lebonyolított tanulmányi kirándulás van mögöttünk, amelyekben több mint hatszáz hetedik évfolyamos diákunk vett részt.

Az összetartozás élménye

– Az utakra előkészítő órákkal hangolódunk. Ezek egyik fontos eleme a trianoni békediktátum következményeivel szembesülés. Annak a felismertetése, hogy az utazás sokkal több, mint egy tanulmányi kirándulás. Persze, a különböző tematikákra felfűzött látnivalók szervesen kapcsolódnak a tanulmányaikhoz. Sok visszautalást lehet tenni ezekre az utakra aztán a tanítás során. Emlékeztek? És már idézem is azt a helyet, amelyen jártunk.

– De mindezeknél sokkal fontosabbnak tartom, hogy a gyerekek arra döbbenjenek rá: akikkel találkozunk, azok is ugyanolyan magyarok, mint mi, csak épp román vagy szlovák állampolgárok. Hogy ne kapják fel a fejüket, ha magyar szót hallanak Kolozsvárott, Kassán, Beregszászon vagy Újvidéken. Olyan élményekben részesüljenek, amelyek révén átélhetik az összetartozás élményét, hiszen annyi minden van, ami összeköt bennünket. Így lesznek a minket elválasztó határok jelképessé, és átélhetik az összmagyarság „határtalan” élményét.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában