családfakutatás

2020.06.28. 14:00

Kötődés családhoz, nemzethez

A családtörténeti és a helytörténeti kutatások fokozzák a nemzetmegtartó erőt.

Már több sikeres tanácskozást is rendezett Nyíregyházán a családfakutatók társasága, azonban a koronavírus járványa miatt megszakadtak a foglalkozások, de szerencsére segített a világháló egy újabb nagyszabású program megtartásában.

Internetes előadások

– Egy nem mindennapi kezdeményezésnek köszönhetően öregbítettük megyénk, azon belül Csenger jó hírnevét a napokban. Ez alkalommal ugyanis megismerhették az érdeklődők a csengeri születésű Molnár József példaértékű életművét, aki többek között helytörténet- és családkutató is volt.

– Ezt a neves eseményt kötöttük össze család-helytörténet és néprajzi jellegű előadásokkal, valamint ezek kutatási lehetőségeinek megismertetésével – emelte ki Nagy István, a családfakutató programok főszervezője.

– Összesen huszonkét online előadást láthattak, hallhattak a „Molnár József múltunkkal a jövőnkért” elnevezésű nyilvános Facebook-csoportban.

Az előadásokat két csoportra lehetett osztani. Egyrészt bemutatkoztak szervezetek és kutatók, de nemcsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és a mai Magyarország területéről, hanem Kárpátaljától Nagykárolyon át egészen a havasaljai Oroszhegyig–Székelyföldig, illetve Németországból is hallhattunk családtörténeti, történelmi, régészeti, helytörténeti, néprajzi témájú megszólalásokat.

– A másik nagy csoportba az egyes szervezetek bemutatkozását sorolhatjuk.

Így például a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, a magyar hadisírgondozók, a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület, a Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete, illetve a szolnoki, mezőtúri, valamint a gyulai családkutatók egyesületeinek munkáját és tevékenységét is megismerhettük.

Húszezren látták

– Az előadásokkal népszerűsíteni szerettük volna a kutatásokat, s a visszajelzések alapján ez sikerült is, hiszen nem várt sikere volt az előadásoknak, az összes megtekintés már a húszezret is meghaladta, valamint folyamatosan érkeznek a kérések, hogy folytassuk az előadás-sorozatot – folytatta a főszervező.

Reményeink szerint az online konferencia sikere hozzájárul ahhoz, hogy a már benyújtott helytörténet- és családkutatók napjával kapcsolatos kérvényünk kedvező elbírálásban részesüljön.

Ezeknek a kutatásoknak az eredményei erősítik a családhoz, a nemzethez való kötődést, nemzetmegtartó erejük van. Akik érdeklődnek a család és helytörténet-kutatások iránt, azokat várjuk a „Családfakutatás-Szabolcs vármegye és a vele határos vármegyék” Face­book-csoportunkba is – tette hozzá Nagy István.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában