Nyíregyháza

2020.06.16. 07:21

Szinte minden rangos helyezést elhoztak

Az elmúlt két hónapban is adtak okot a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói arra, hogy tanáraik és szüleik büszkék legyenek rájuk.

Forrás: Kerekes Kata archívuma

Az Erdő sori intézmény diákjai rangos helyezéseket értek el az Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Versenyen – valamennyien Kutasi Angéla tanítványai.

– Az Apáczaiban nagy hagyománya van a francia nyelv oktatásának. Minden évben, így az idén is összemérték tudásukat a nyíregyházi diákok az ország más településein francia nyelvet tanuló fiatalokéval, ezúttal a legutóbbi országos versenyen szinte minden helyezést a mi iskolánk diákjai hoztak el!

Ebben a tanévben a 7–8. osztályosoknak a kialakult járványügyi helyzet miatt nem szervezték meg a szóbeli fordulót, így, az OKTV gyakorlatát követve, a döntőbe jutott versenyzők írásbeli pontszáma alapján hirdettek végeredményt – adta hírül Andó Károly intézményvezető, majd hozzátette: a francia nyelvet tanulók utánpótlása szeptemberben érkezik az Apáczai Csere János általános iskolába, ahol az országban elsőként kezdi meg tanulmányait a francia–magyar két tanítási nyelvű osztály.

KM


 

Versenyeredmények

5. osztály

1. helyezés: György Paula (5. a), 2. helyezés: Koncz Violetta (5. a), 3. helyezés: Németh Míra (5. a), 4. helyezés: Kovalecz Hédi (5. a), 5. helyezés: Pongrácz Zsombor (5. a), 9. helyezés: Kerekes Réka (5. a)

6. osztály

7. helyezés: Balku Lilla (6. b)

7. osztály

1. helyezés: Bukovinszki Balázs (7. c), 4. helyezés: Nemes Réka (7. c), 5. helyezés: Szórád Jázmin (7. d), 7. helyezés: Debreczeni Fanni (7. d)

8. osztály

3. helyezés: Bessenyei Zsófia (8. c), 3. helyezés: Koncz Péter (8. c), 3. helyezés: Nagy Róza (8. b) – itt hármas holtverseny alakult ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában