Madárvédelem

2020.06.23. 17:32

Új eszköz védi a madarakat az áramütéstől

Az új tervek összeállításába a természetvédelmi egyesületeket is bevonták.

Forrás: E.On

Új technológiai fejlesztéssel védik a közepes és nagyobb testű madarakat a Tiszántúlon, a Hortobágy tágabb környezetében. Az E.ON, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. és a természetvédelmi szervezetek, köztük a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület összefogásával fejlesztették ki és tesztelik azokat a védőeszközöket, melyek megakadályozzák, hogy a madarak az elektromos berendezésekre ülve áramütést szenvedjenek.

Alapfeladatunk az áramellátás zavartalan biztosítása, ezt azonban természeti környezetünk megóvása mellett szeretnénk megtenni.

– Minden új hálózatunkat az állatok számára biztonságos módon tervezzük, és folyamatosan haladunk a már meglévők veszélytelenné alakításával is. Ebben a munkában a természetvédelmi szakemberek útmutatása, partnersége elsődleges fontosságú, hiszen ők ismerik a legjobban a védendő madarak szokásait – emelte ki Oláh Attila, E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. debreceni üzemigazgatója.

Az új berendezésekről Solt Szabolcs, a madárvédelmi program koordinátora mesélt lapunknak, s kiemelte: a fehér gólyák jelentős része a lakott területeken fészkel, és az idős madarakat, valamint a kirepülő fiókákat egyaránt veszélyezteti az áramütés.

Veszélyes oszlopkapcsolók

– Ezres nagyságrendben pusztulnak a gólyáink emiatt, ezért bízunk benne, hogy a most elindított kezdeményezés látványos eredményekkel jár.

A probléma az elektromos hálózatok tervezésére vezethető vissza, hiszen több évtizede senki nem vette figyelembe a madárvédelmi szempontokat

– ismertette a probléma forrását Solt Szabolcs, majd hozzátette: a legtöbb oszlopkapcsoló a villanyoszlopok csúcsán helyezkedik el, szabadon álló alkatrészekkel, amelyek nagyon veszélyesek a gólyákra és a kisebb testű madarakra.

A 2010-es években az új iránytervek összeállításába már a természetvédelmi egyesületeket is bevonták, az első lépés, hogy a csúcsról lehozzák az oszlopkapcsolót, így a madarakra nézve legveszélyesebb pontról eltűnik a szerkezet. A következő lépésben a kisebb madarak védelmét célozzák meg, amelyek a berendezés áthelyezésével is ráülhetnek a „rázós” felületekre.

– Az odúlakó fajok a kisebb helyekre is bebújnak, a megoldást a ketrecnek becézett szerkezet jelenti. A ketrec egy szigetelő anyagból készült burkolatkiegészítő, ami a kapcsoló hátfalát és elejét is lezárja. A berendezést a szerelési szempontok maximális figyelembevételével alakítottuk ki, így a madarak védelme mellett a karbantartás is könnyedén kivitelezhető – ismertette az új fejlesztés működését Solt Szabolcs, aki azt is elárulta, a merevítőszerkezet a legkívánatosabb ülőhely a madarak számára, ezért a jövőben nem tudnak fémfelületre ülni, és nem szenvedhetnek áramütést.

Fészkelőhelyeken tesztelnek

Az egyéves tesztüzem során tíz berendezést építenek ki a szakemberek, a teszt helyszínéül a Hortobágy tágabb vidékét, a madarak kedvelt fészkelőhelyeit jelölték ki.

– Öt teljesen burkolt és öt hátfalburkolattal rendelkező berendezést helyeznek ki a szakemberek.

A teszt helyszínén sok faj fészkel, így jól lehet látni, hogy valóban megóvtuk a madarakat, vagy még módosítanunk kell a szerkezeten. Az oszlopkapcsoló áthelyezésével kapcsolatban már vannak eredményeink, nagyságrendekkel csökkentek a madárpusztulások, reményeink szerint a kiegészítő berendezés tovább csökkenti az áramütések számát

– tekintett a jövőbe Solt Szabolcs, aki a további fejlesztésekről is mesélt lapunknak.

– Ezek közül a legújabb, a fejjel lefelé fordított oszlopkapcsoló, amely sem a gólyákra, sem a kisebb testű madarakra nem jelent veszélyt, hiszen a kockázatos berendezések mind lefelé néznek. A teszt után egy olyan kapcsolót vezethetünk be, amely sokkal olcsóbb a tokozott kapcsolónál, és a madarak biztonságát is garantálja, így a szolgáltatók és a madárvédők egyaránt elégedett lehetnek – árulta el Solt Szabolcs.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában