2020.07.30. 07:53
A hónap fogása – péntek éjfélig lehet beküldeni a történeteket
A legtöbb szavazatot kapott fényképek lesznek a győztesek.

Fotó: Csorba Richárd
Már csak két napig lehet feltölteni a megfogott kisebb-nagyobb halakról a fényképeket, illetve a megfogásukról szóló történeteket a Szabolcs Online felületére A hónap fogása játékunk keretében.
Július 31-én éjfélig lehet feltölteni az anyagokat mindazoknak, akik még a júliusi versenyre be akarnak nevezni, utána már csak szavazni lehet a fotókra.
Voksokat leadni augusztus 7-én 12 óráig lehet, az eredmény még aznap 16 óráig megjelenik a portálon, a nyertesek nevét másnap közöljük a Kelet-Magyarországban.
Kurucz Henrik a következő történetet írta a beküldött fényképhez:

„A közelmúltban 120 órás horgászatom során a demecseri Rober-tavon abban reménykedtem, hogy megfoghatom álmaim halát. A második éjszaka mély álomba szenderültem, nagyon mélyen aludtam. Arra ébredtem fel, hogy a társam, Csorba Ricsi kiabál: »Henrik! Henrik! Kelj fel!« Nagy nehezen kikecmeregtem a sátorból, s Ricsi így fogadott: – Fogtam egy hatalmas halat a te botoddal!
Újracsaliztuk a szereléket, majd ezt követően visszafeküdtem aludni. Reggel meséltem Ricsinek az álmomat: fogott a botommal egy óriási pontyot. Megdöbbentett Ricsi válasza: nem álom volt, hanem valóság. Így maradtam le életem első 20 kilogramm feletti haláról, ugyanis a ponty pontos súlya 20,50 kilogramm volt.”
KM