A két nép barátságát erősíti az ezredkönyv

A Fidesz külügyi kabinetének kihelyezett mándoki ülésére dr. Tilki Attila országgyűlési képviselőtől meghívást kapott a minap egy lengyel fiatalember, a Varsói Egyetem (UW) történelem–politológia tanszékének egykori hallgatója, Artur Jach-Chrząsz. Látogatásának apropóját az adta, hogy a lengyel történész, a professzori fokozat fiatal várományosa, könyvet írt Trianonról és az 1989 utáni megváltozott politikai megítéléséről.

A kutatót Mándok testvérvárosának, Slopnicének a polgármestere Adam Soltys is elkísérte. Villámtúrájuk zárásaként eljutottak a Beregi Múzeumba, ahol mindketten megilletődötten vették kezükbe a 4. Utászezred Aranykönyvét.

– Ismerjük a történelemből, hogy a hitleri Németország 1939. szeptember 1-jén támadta meg Lengyelországot, ami aztán világháborúvá terebélyesedett – kezdett az ezredkönyv történelmi hátterének a megvilágításába dr. Tilki Attila.

A háború poklában fogant

– A szétszóródó lengyel hadseregcsoportok igyekeztek elmenekülni a német agresszió elől, és a Teleki-kormány, de a magyar nép is segítségére sietett a régi barátnak. A katonák az Uzsoki-, a Vereckei-hágón özönlöttek be az országba, többségében nyugatra próbáltak menekülni, de Csarodán is letáboroztak.

– Ez egy református vidék, a lengyelek pedig katolikusok, és a beregdaróci katolikus templomba jártak misére, amelynek egy gyóntatószéket is adományoztak. Ám 1940-ben innen is menekülniük kellett, mivel a németek nyilván nem nézték jó szemmel a baráti gondoskodást és a hatóságok elnéző magatartását.

A nagy sietségben itt hagyták az ezredkönyvet, ami később a Beregi Múzeumba került. Nem akartam, hogy a vendégeink úgy menjenek haza, hogy ne láthassák ezt a kötetet.

– Egyébként Artur Jach-­Chrząsz személye is rendkívül érdekes, hiszen négy év kutatómunkája után a doktori fokozata megszerzéséhez írta meg a könyvét. Alig akartunk hinni a fülünknek, amikor a történész elárulta, hogy lengyelként még Vietnámban is tartott előadást Trianonról. Megható, hogy a Facebook-oldalán így fogalmaz: „Külön szeretnék köszönetet mondani a Magyarországgal határos országokban élő magyar kisebbségeknek, akiknek a nemzedékek óta és mindmáig fenntartott kitartása, ragaszkodása a kultúrához, valláshoz és a nyelvhez felbecsülhetetlen ihletet jelentett a könyv megírásához.”

– Egyébként azt tervezzük, hogy az Antall József Tudásközpont vagy a Pro Minoritate Alapítvány segítségével magyar nyelvre is lefordítjuk a könyvet, hogy a politika szereplői és a hazai olvasók is megismerhessék – mondta el az országgyűlési képviselő.

Gazdagon díszített, tartalmas

De visszatérve az ezredkönyvre, kíváncsiak voltunk, milyen kötetről is van szó valójában, amiről Varga János, a Beregi Múzeum igazgatója árult el érdekességeket.

– Ez egy bőrkötéses, aranyozott ötvösmunkával és aranyozott felirattal ékesített, méretes, tekintélyes súlyú, lezárható napló, habár a zárja sajnos már nem működik. A lengyel feliratból derül ki, hogy a 4. Utászezred Aranykönyvét tartjuk a kezünkben. Egyébként a csarodai lengyel táborból – ami 1940 előtt és után is működött – a könyv Beregdarócra került, és onnan ajándékozták nekünk. Egy vágott lapokból álló, egyedileg kialakított, az A3-as méretnél valamivel nagyobb iromány ez, amibe gyönyörű, kalligrafikus betűkkel írt, akit ezzel megbíztak, feltehetően egy ezredírnok. Jól olvasható a lengyel szöveg, az elején egy évszámmal: 1929.

– Az ezred első világháborús történetéről és a ’20-as évek legfontosabb eseményeiről olvasni belőle, de ott találjuk a tiszti és az altiszti állomány névsorát katonaportrékkal, emlékezetes sportesemények leírásával, az akkori állami vezető arcképével, az ezred zászlajával és a lengyel címerrel. Még az ezredinduló kottáját és szövegét is beletették. Évekkel ezelőtt, amikor már másodjára járt nálunk egy lengyel határőrtiszt, ismerve a dallamot, el is énekelte nekünk az indulót.

Ha lengyel delegáció jön hozzánk, a küldöttség tagjai szívesen fotózkodnak a kötettel. Időnként kisebb kamarakiállítás keretében a közönségnek is bemutatjuk, például az együttérzésünk jeléül a szmolenszki légikatasztrófa – amelyben a ­lengyel elnök, Lech ­Kaczinsky, valamint az ország politikai és katonai vezetésének számos tagja életét vesztette – után is bemutattuk

– sorolta Varga János.

Végezetül nem hagyhatjuk ki, hogy szót ne ejtsünk Balkányról, hiszen a város Zajtával és a partiumi Lázárival közösen szoros és régi kapcsolatot ápol a slopnicei lengyelekkel.

A megbonthatatlan szövetség

– A testvérvárosi kapcsolatunk 15 éves múltra tekint vissza, habár én ebből 12 éve tartom a kapcsolatot ugyanazzal a polgármesterrel – tudtuk meg Pálosi Lászlótól, a település első emberétől.

– Slopnice Dél-Lengyelországban, Limanovától néhány kilométerre fekszik, és a maga 6800-as lélekszámával igen hasonlatos Balkányhoz. A településszerkezet kicsit más, nekünk 24 tanyánk van, de náluk nem volt privatizáció, és a tanyabokraik igen szétszórtan helyezkednek el. Ott a gazdák minden hektáron gazdálkodnak. Az egyik évben a mi gyerekeink mennek ki oda nyaralni úgy 40-50-en, a másik évben ők jönnek hozzánk, és valamilyen szinten mindenki ismerkedhet a másik történelmével.

– Apropó történelem: egyszer egy közös vacsorán a lengyel polgármester értetlenül figyelte, hogyan tudunk szót érteni Lázári polgármesterével, miközben vele meg nem tudunk. Akkor mondtuk el neki, milyen erőteljes közös történelem fűz össze minket a romániai magyarlakta területekkel. Egyébként a történész Artur Jach-Chrząsz is gyerekként járt nálunk először, és mivel a testvérkapcsolatok aktív szereplője, a magyar felek gyakran felkérik tolmácsolásra is. Úgy emlékszem, magyar gyökerekkel is büszkélkedhet, és ha a könyve megjelenhet magyarul is, az igazi szenzáció lesz.

MJ