zig

2020.07.10. 11:30

Büszke arra, hogy brand lett a Zrínyiből

Rangos szakmai elismerésnek számít a pedagógusok berkeiben a Németh László-díj.

Huszárné Kádár Ibolya Németh László-díjas lett. A szakmai elismerés, amit az emberi erőforrások minisztere adományozhat, azokat az oktató-nevelő munkát végző tanárokat illetheti, akik az indoklás szerint a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek.

A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményvezetője egyelőre a határozatot kapta meg, a járványhelyzet miatt az átadási ünnepséget később rendezik meg a budapesti Vigadóban.

Csapatmunka eredménye

– Amellett, hogy személyre szóló a díj, valójában ez a teljes tantestületnek szól, illetve mindez egy hosszabb folyamat eredménye.

Huszárné Kádár Ibolya

Vagyis sokaknak vagyok hálás azért, mert felterjesztettek, és a javaslatig vezető út sem volt kikövezve – említette Huszárné Kádár Ibolya, aki egy négygenerációs pedagóguscsalád tagja.

– Dédapám Sárospatakon volt tanító, nagyapám református kántortanítóként tevékenykedett, édesapám, Kádár Tihamér a Széchenyi István Szakközépiskolában magyar–francia szakon oktatott. Édesanyám, Toka Ilona nyugdíjazásáig a Széchenyi-iskola gazdasági vezetőjeként dolgozott.

Könyvek között nőttem fel, onnan az irodalom szeretete.

A Zrínyiben 1977-ben érettségiztem angol tagozaton.

A középiskolában nagy hatással volt rám magyartanárom, Mádi Gyuláné és az akkori igazgató, Jósvai László, aki pedig a történelmet tanította.

Magyarból kétszer voltam OKTV-döntős. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–történelem szakán végzősként kitüntetéses diplomát szereztem, Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel illettek.

– Először szerződéssel alkalmazták 1982 februárjától a Zrínyiben az egykori tanítványt, aztán magyar–történelem tanárként végigjárta a ranglétrát.

Mindvégig az alma mater iránti elkötelezettség és hűség kíséri a pályán.

Legfőbb erényének a nyitottságot és az odafigyelést tartja.

– Nagyon sokat köszönhetek Pintér Miklós igazgató úrnak, aki 1992-ben kért fel igazgatóhelyettesnek, a pozíciót 16 éven át töltöttem be.

Részese voltam az összes beruházásnak, rekonstrukciónak, szakmai fejlesztésnek. Amikor az intézményvezető nyugdíjba ment, sikeresen pályáztam, és immár a harmadik ciklusban járok 2008 óta, a megbízatásom pedig 2023 augusztusáig szól.

Korábban Nyíregyháza Vietórisz-díjasa lettem, a mostani Németh László-díj is jóleső érzéssel tölt el.

A legbüszkébb arra vagyok, hogy a kezdeményezés vezetőtársaimtól indult, hiszen ők látják legközelebbről a közös munka arányait.

A felterjesztés időzítésében biztos szerepet játszhatott a korábbi centenáriumi év is – árulta el a mesterpedagógus.

Az oktatási intézmény jelentőségét akkor dr. Márka Szabolcs asztrofizikus, a Nobel-díjas csoport tagja, volt diák fogalmazta meg frappáns módon: „A Zrínyi, tanáraink és osztálytársaink adták a szárnyakat nekünk, hogy álmainkat kergethessük.”

– A centenárium és az azóta eltelt új tanév ismét bebizonyította, hogy középiskolánkban fontos az értékorientáció, az élményszerzés és a közösségteremtés.

A 100 éves programból erőt meríthettünk a következő időszakra. A Zrínyiből brand lett. Munkatársaimmal együtt azon dolgozunk, hogy szeressenek hozzánk járni a diákok.

Teljesített próbatétel

– A pandémiás időszak bennünket is próbatétel elé állított. Bár sokféle IKT-képzésen vett részt a tantestület, a távoktatásra nem voltunk felkészülve.

A határozott és gyors kommunikációnak köszönhetően rövid idő alatt kialakítottuk a tanítás és az ellenőrzés egységes keretrendszerét. Ennek igazi hatékonyságát csak szeptemberben fogjuk valójában visszamérni.

– Bár a tanulmányi átlag nagyon szép lett (4,5), megtapasztalhattuk, hogy a személyesség, a találkozás, a jelenlét nem pótolható.

Sok program elmaradt, mégis sikerült problémamentesen lezárni a tanévet, és a tartalmas, informatív évkönyv is elkészült.

A 2020/2021-es tanévre a 134 elsős helyre 526-an jelentkeztek, ami bizonyítja az iskola népszerűségét.

Ibolya hobbija a színházlátogatás, az olvasás és az úszás, a legértékesebb időnek pedig azt tartja, amit a lányaival tölthet.

Ladányi Tóth Lajos

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában