A Szentháromság háza

2020.07.13. 11:04

Épül a kölcsönös bizalom

Háromfunkciós épülettel gazdagodik a huszártelepi görögkatolikus cigánypasztoráció.

Szocska A. Ábel püspök szentelte fel a kápolnát

Fotó: Dodó Ferenc

Május végén megnyílt Nyíregyházán a Huszártelepen a görögkatolikus szervezőlelkészség felújított közösségi háza, szombaton pedig ünnepélyesen átadták az épületet, a kápolnában oltárkendőt helyezett el Szocska A. Ábel nyíregyházi megyés püspök. A Szentháromság házában (így nevezik a komplexumot, szerk.) működik a tanoda, s immár egy gyönyörűen felújított közösségi tér is a helyiek rendelkezésére áll a kápolnával. Kovács Róbert atya 2019-ben kapott megbízást arra, „gondoskodjon” a huszártelepi roma közösségről, patronálja őket.

– A több mint kétezres lakótelepen a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola a bázisintézményünk, s valójában itt végeztük a karitásztevékenységünket is eddig, a liturgiákra az iskola kápolnájába jártak a gyerekek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a helyi romák felzárkóztatásában mindig is kulcsfontosságú szerep jutott a iskolának, amihez ragaszkodnak az itt élők.

A vallás szoros kötelék

– Elsősorban a gyerekek felkarolásával, oktatásával foglalkozunk, persze a hagyományos szociális és oktatási programokon jócskán túlmutatnak segítő feladataink. Úgy gondolom, a hátrányok leküzdésében eredményeket felmutatni addig nem lehet, amíg nem alakítunk ki kölcsönös bizalmat és elfogadást a cigány családokkal. Akkor fognak figyelni ránk, együttműködni velünk, ha mi tesszük meg feléjük az első lépést. Az egyházmegye folyamatosan dolgozik a bizalmon és a szereteten alapuló együttműködésen, szerencsére a helyiek között is akad összekötő kapocs: Rézműves Mihály papi kisegítőként 3 éve egyengeti ezt az utat – válaszolta az atya arra a kérdésre, hogy az anyagi támogatáson kívül mire van leginkább szükségük a telepen élő családoknak.

– A Szentháromság házával olyan lehetőségek kerülnek közelebb hozzájuk, amelyeket eddig helyben nem értek el. Tartottak itt már keresztelőt, kulturális és szabadidős programokat. A környezet rendezett, a modern közösségi tér nyitott, s egyenesen a kápolnához vezet. Elárulom, nem véletlenül tervezték így: szeretnénk vallás­gyakorló közösséggé formálni az itt élő cigány közösséget.

KO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában