Nyíregyháza

2020.07.22. 17:33

Fontos, hogy mindenki elmondja a véleményét

Kell a visszajelzés az embereket közvetlenül érintő kérdésekben.

Molnár György

Fotó: Sipeki Péter

A nyíregyházi Molnár György a napokban kapta meg a Nemzeti Konzultáció koronavírust, illetve a járvány elleni küzdelmet érintő kérdőívét.

– Még aznap délután ki is töltöttük a feleségemmel együtt – mondta el lapunknak Molnár György.

– A korábbi években is lényegesnek tartottam a nemzeti konzultációk kérdéseit, de ez most mindennél fontosabb, hiszen az egészségünkről és a biztonságunkról van szó, amire minden ember figyelmét fel kell hívni. Örülök annak, hogy a kormány minden, a társadalmat közvetlenül érintő ügyben kikéri az emberek véleményét. A 2010-es kormányváltás óta Magyarország vezetése folyamatosan azért dolgozik, hogy minél sikeresebb legyen hazánk. A koronavírus elleni küzdelmet értékelve csak körül kell nézni Európában, hogy más országok milyen eredménnyel kezelték a járványt.

– Ezekkel összevetve látható: Magyarország kiemelkedően teljesített. Tisztelni kell azt a munkát, amit a pandémia elleni védekezésben az ország vezetése és az egészségügy elvégzett. Ehhez hozzájárult még az is, hogy a magyar emberek döntő többsége fegyelmezetten követte az intézkedéseket, tartotta be a veszélyhelyzetben kihirdetett szabályokat, és figyeltek nem csupán a saját egészségükre, hanem másokéra is. A miniszterelnöknek külön köszönöm azt a munkát, amelyet nap mint nap végez, és gratulálok ahhoz a hatalmas sikerhez, amelyet a napokban aratott az európai csúcsértekezleten. Zárszóként még azt szeretném elmondani, amit Kölcsey Ferenc megfogalmazott: „Isten áldd meg a magyart”!

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában