Mátészalka

2020.07.15. 17:58

Itt az árnyékban is fény világlik

A mátészalkai múzeum a minisztérium által kiírt pályázatokon nyertes programokat hajt végre.

Cservenyák László elégedett, a felújított raktár polcain most már válogatva sorjáznak a muzeális tárgyak

Fotó: Galambos Béla

– A Szatmári Múzeum pincéjének újságírót tán még soha nem látott falai között a szokásosnál jóval több időt töltenek mostanában a közel és távol nagy népszerűségnek örvendő intézmény dolgozói. Ám dr. Cservenyák László igazgatót és két markos munkatársát nem a hűvös vonzza – bár vannak napok, amikor annak is lehet örülni.

A három férfi az évtizedek alatt begyűjtött és ide lehordott, főként szatmári falvak portáiról származó néprajzi ihletésű műtárgyak rengetegében igyekszik rendet vágni. A pályázati pénzből elsőként kialakított raktárhelyiség polcain már szépen szortírozva várják a lajstromba vételt déd- és ükapáink szerszámai, asszonyaik használati tárgyai.

Tony Curtis albuma

– A járásiszékhely-pályázatok keretében a nagy fokú raktárfelújítási programot sikeresen befejeztünk – magyarázta dr. Cservenyák László. – Most a folytatására pályázunk, amelynek keretében a pinceraktárainkat teljesen felújítottuk, hogy a műtárgyvédelem feltételeinek megfelelően tudjuk elhelyezni a múzeumunkban őrzött tárgyakat. A Kubinyi Ágoston Program keretében folyamatban van a már korábban szintén megkezdett programunk, amelyben az állandó kiállításainkat újítottuk fel multimédiás tárlatvezetéssel. Ennek most az interaktív részét készítjük éppen, bízva abban, hogy október végére elkészül.

– Ezenkívül folyamatban van a városban egy Tony Curtis-album elkészítése, szintén pályázati forrásból.

Ebben a filmsztár soha nem látott, forgatásokon készült fotói válnak közkinccsé, amelyeket egy kanadai gyűjtőtől kaptunk.

– Ugyancsak készülőfélben van egy Mátészalka várost bemutató képes album is.

– Nem felejthetem el megemlíteni a város nagy turisztikai projektjét, aminek keretében az elmúlt évben elkészült „Fény utcája”, azaz a Kossuth utca rekonstrukcióját. Itt hamarosan elkészül az első villamosított lakóház – a háború alatt leégett tornyának visszaépítésével együtt járó – felújítása, illetve az abban hamarosan kialakított Tony Curtis kávéház kivitelezése is. Elkészült a Czukor Adolf filmszínház is, amely reményeink szerint nem sokára megnyitja kapuit.

Makovecz tervei

– Mátészalka más pontjain is folynak azonban kulturális célú fejlesztések. Bent a városban folyamatban van a Képes Kávéház építése Makovecz tervei alapján, továbbá a elkezdődött a kegyeleti park rekonstrukciója, gyönyörű sétálóparkká alakítása – vetett számot dr. Cservenyák László.

GB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában