NYE

2020.07.09. 07:25

Kinyitott az egyetemi kollégium

Augusztus végéig nyári szállásként üzemelnek az egyetem kollégiumai, de csak az óvintézkedések betartásával.

Fotó: Dodó Ferenc

Márciusban szinte egyik napról a másikra ürültek ki az ország kollégiumai az operatív törzs döntését követően: a hallgatóknak a koronavírus elleni védekezés érdekében kellett hazatérniük.

Akkor a Nyíregyházi Egyetem Campus Kollégiumát és Sandra kollégiumát is elhagyták a diákok, és távoktatásban fejezték be a félévet.

A járvány­ügyi vészhelyzetet június 18-án járványügyi készültség váltotta.

Hatályukat vesztették azok a jogszabályok, amelyeket a kormány a veszélyhelyzet ideje alatt hozott a koronavírus elleni védekezésről, és ez a felsőoktatási intézményeket és a hallgatókat érintő intézkedéseket is érintette.

Kerülik a zsúfoltságot

Bár a vészhelyzet véget ért, ez nem jelenti azt, hogy a vírus is eltűnt: bizonyos óvintézkedéseket továbbra is be kell ­tartani. A Nyíregyházi Egyetem vezetése lapunknak elmondta: az intézmény fokozatosan újra megnyitja kapuit, de a fo­kozott elővigyázatosság mindannyiunk közös felelőssége, így különböző szabályok betartására kérik a hallgatókat.

Az egyetemen jelenleg nyári szünet van, így a következő félév kezdetéig nyári szállásként foglalhatnak szobát a diákok a kollégiumokban.

Az intézmény saját rendelkezései alapján, a fenntartói és a vírusvédelmi elvárásokhoz igazodva a megfelelő fertőtlenítés mellett a vezetőség külön figyelmet fordít a szobaelosztásra, hogy elkerüljék a zsúfoltságot, így a kétágyas férőhelyeket is csak egy hallgató foglalhatja el.

A Nyíregyházi Egyetem arra is felhívja a diákok figyelmét, hogy az intézmény egész területén javasolt a szájmaszk viselése a zárt terekben, a társas érintkezések során kerülni kell a közeli kontaktusokat, illetve tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot.

Az intézmény területére tilos belépni a hallgatóknak és a dolgozóknak akkor, ha új típusú koronavírus-fertőzésre jellemző tüneteik vannak, vagy a megelőző három napban a nehézlégzés, a légszomj, a láz, a hidegrázás, az izomfájdalom, a torokfájás vagy az újonnan kialakult ízérzés- vagy szaglás­zavar tüneteit észlelték magukon.

Már beköltözhettek

A Nyíregyházi Egyetem Campus Kollégiumát július 1-től augusztus 31-ig foglalhatják el nyári szállásként a diákok, az igényeket június 30-áig adhatták le az intézménynél. A Sandra kollégiumba szintén elsejétől költözhettek vissza a hallgatók, a szállóban ideiglenesen nem megengedett a vendégfogadás.

Az intézmény tájékoztatása szerint általában azok a hallgatók igénylik a nyári szállást, akik munkahely, szakmai gyakorlat vagy egyéb magánjellegű indokok miatt a nyarat vagy annak egy részét a megyeszékhelyen szeretnék tölteni.

A Bessenyei Hotelben nemcsak a diákok szállhatnak meg, hanem magánszemélyek is – az óvintézkedések ugyanúgy rájuk is vonatkoznak.

NA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában