Többnyelvű segítség

2020.07.17. 15:41

Újra elindult a Tourist Police

Az idén több mint nyolcvan diák csatlakozott a programhoz: a magyar és a külföldi turistáknak egyaránt segítenek.

Eligazításon a Tourist Police diákjai

Fotó: Sipeki Péter

A gondtalan nyaralás közben sokszor könnyen megfeledkezhetünk olyan egyszerű óvintézkedésekről, melyekkel megvédhetjük értékeinket. A szabolcsi megyeszékhelyen üdülő turistákat most mindebben újra segítik a Tourist Police közösségi szolgálatot teljesítő diákjai, akiket sárga mellényeikről könnyen megismerhetnek a városban sétálók.

Többnyelvű segítség

– A program 2014-ben indult, először Sóstógyógyfürdő területén, majd kiegészült a belvárossal is – mondta el lapunknak dr. Kovács Attila alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője.

– A diákok a nyíregyházi kapitányság rend­őreinek irányításával járják a frekventált városrészeket, és hasznos tanácsokat adnak a turistáknak: ezek többnyire a bűnmegelőzést segítik, például arra hívják fel a figyelmet, hogy ne hagyjanak értékeket a gépkocsiban, illetve a fürdőzés veszélyeiről is szót ejtenek.

A szórólapokkal is „felszerelt” diákság ezen kívül útbaigazítást is adhat az érdeklődőknek: megmutatják, merre találják a strandot vagy az állatparkot, és elmondják, hogy lehet még hasznosan vagy szórakoztatóan eltölteni az időt. A részt vevő gyerekek általában egy vagy több idegen nyelven is beszélnek, így nemcsak a magyar, hanem a külföldi turistáknak is tudnak segíteni.

Szeretik a diákok

– Nagyon népszerű a Tourist Police, jelenleg 82 fiatal vesz részt a programban, minden évben egyre több az érdeklődő. Vannak visszatérő tanulóink és olyanok is, akik a kötelező ötven órán túl is szívesen maradnának – emelte ki dr. Kovács Attila.

A diákok azért kedvelik, mert így a közösségi szolgálatot hasznosan tölthetik el. Az idén talán azért is jelentkezhettek még többen, mert a digitális oktatás és a karantén időszaka után szívesen „kiszabadulnak” otthonról.

Az osztályvezető hozzátette: Nyíregyháza turisztikailag frekventált területein szerencsére nagyon ritkán fordulnak elő komolyabb bűncselekmények, például a gépkocsilopások és -feltörések sem jellemzőek –, ez is mutatja, hogy a prevenció működik ezekben a városrészekben. A részt vevő diákok között olyan is akad, aki nem csak kíváncsiságból vagy a hasznos időtöltés miatt választotta a programot. Kövér Lili szeptemberben kezdi tanulmányait a Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma rendészet és közszolgálat ágazatán, így nem is volt kérdés, hogy a Tourist Police-nál tölti a közösségi szolgálatát.

A testvérem is részt vett a programban tavaly, így amikor a leendő osztályfőnökünk értesített minket, hogy már ezen a nyáron elkezdhetjük a közösségi szolgálatot, azonnal jelentkeztem

– mesélte lapunknak Lili. – Úgy gondoltam, mivel úgyis rendészeti képzésre megyek, ez a lehetőség pont nekem való. Az unokatestvérem ugyanerre a szakra jár, és meghozta a kedvem ehhez a hivatáshoz, de a nyílt nap és a sport szeretete is ebbe az irányba terelt.

NA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában