Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.07.18. 20:00

Utak, járdák újulnak meg a megyében

Sok településen jelent problémát a nem megfelelő vízelvezetés.

Ásotthalom, 20191028. Útfelújítás. Fotó: Frank Yvette (FY), Délmagyarország

Forrás: MW-archív

Fotó: Frank Yvette

A Magyar Falu Program keretében az idén megyénk huszonhét önkormányzata kap forrást útfelújításra, míg járdák megújítására tizennyolc helyhatóság pályázott sikerrel. Egy településen (Nagyvarsányban) mind a két célra fordíthatnak a központi támogatásból.

Költséges a kisajátítás

Kovács Marcell nyíregyházi tervezőmérnök, aki a program keretében több önkormányzatnak is tervezett már utakat. Mint elmondta, a legnagyobb problémát szinte minden településen az jelenti, hogy nem megfelelő a meglévő utak vízelvezetése: nagyobb esőzéskor a lakók nem tudják megközelíteni a házukat, a polgármesterek pedig ezt szeretnék orvosolni.

– Ez leginkább a földutaknál fordul elő, de mivel ezek leaszfaltozása engedélyköteles tevékenység, ami nemcsak megdrágítja a beruházást, de hosszú ideig is tart, a településvezetők a megnyert forrásokat általában felújításra használják – tájékoztatta lapunkat.

– A polgármesterek szeretnének megfelelni a lakossági igényeknek, betartani a jogszabályokat és a támogatási összegen belül maradni, de ez nem mindig egyszerű. Mivel a kisajátítás és a közműáthelyezés komoly többletköltséggel és engedélyeztetéssel jár, minden esetben megpróbálunk az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanon belül maradni és a lehető legjobb műszaki tartalommal elkészíteni a terveket. A területet geodétával kell felméretni, a helyszínen meg kell vizsgálni, mekkorák az ingatlanok, át kell-e helyeztetni a közműveket, a tervek pedig csak ezek ismeretében készíthetőek el úgy, hogy természetesen a vonatkozó szabványoknak és előírásoknak is meg kell felelni. Az egyik ilyen kritérium, hogy egy új építésű, szegély nélküli útnak legalább hét méter szélesnek kell lennie – részletezte Kovács Marcell, és hozzátette: azt tapasztalja, hogy a kistelepüléseken erre a célra nem mindig jut annyi forrás, amennyire szükség lenne, a pályázatokból ezért a legrosszabb állapotban lévő utakat vagy útszakaszokat újíttatják fel.

Új burkolatot kapnak

Nagyvarsány útfelújításra közel 30, járdafelújításra közel 5 millió forintot nyert. Tóth Sándor polgármester lapunknak azt mondta, kilenc bekötőút újulhat meg a támogatásból.

– Vannak olyan útjaink, amelyekhez több évtizede nem nyúlt senki, ennyi idő alatt pedig úgy megnövekedett a gépjárműforgalom, hogy már nagyon időszerű a felújítás. Ezeket az utakat új kopóréteggel látják el, egy korábbi sikeres pályázatnak köszönhetően egy földutat is le tudunk majd aszfaltozni, a járdafelújításra nyert összeget pedig a Szabadságtanyán lévő járdára fordítjuk – tette hozzá Tóth Sándor.

Tiszadada is közel 30 millió forintot nyert a programban – Mizser Zsolt polgármestertől megtudtuk, hogy az összegből a település négy aszfaltozott utcája kap új burkolatot.

– Gedeon Árpád, aki a rendszerváltást követően volt a község polgármestere, elérte, hogy Tiszadadán minden utcát leaszfaltoztak, és azóta is figyelünk arra, hogy a le­hetőségeinkhez mérten minden évben kijavítsuk a kátyúkat és rendben tartsuk az út­hálózatot. Figyeljük a pályázati lehetőségeket, és amikor sikerül támogatást nyerni erre a célra, megújítunk egy-egy utat vagy útszakaszt – magyarázta a település vezetője.

SZA


Nyertes megyei pályázatok

Útfelújításra nyert támogatást: Csegöld, Csengersima, Fényeslitke, Gelénes, Géberjén, Kántorjánosi, Kisnamény, Kispalád, Kocsord, Komlódtótfalu, Laskod, Mérk, Nagyvarsány, Nyírbogát, Nyírlugos, Nyírvasvári, Ópályi, Papos, Piricse, Rétközberencs, Szabolcsveresmart, Szatmárcseke, Tarpa, Tákos, Tiszabezdéd, Tiszadada és Tiszaeszlár.

Járdaépítésre és -felújításra kapott támogatást: Baktalórántháza, Benk, Eperjes, Győrtelek, Kék, Kótaj, Mánd, Nagyvarsány, Napkor, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyírjákó, Nyírkáta, Pusztadobos, Sényő, Tiszabecs, Tiszamogyorós és Tuzsér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában