Nyíregyháza

2020.08.04. 20:00

Fejlődik az egészségügyi alapellátás

Több mint 407 millió forintos támogatásból korszerűsíthet a nyíregyházi önkormányzat.

A Tokaji úton alakítják ki az egészségügyi centrumot

Fotó: Sipeki Péter

A megyeszékhely önkormányzata júliusban megkötötte azt a támogatási szerződést, mely szerint a nyíregyházi Ke-Víz 21 Zrt. építheti meg az Albérlők Házában az egészségügyi központot, ahol napi 24 órában biztosítják a hajléktalanok orvosi ellátását.

Kötelező feladat

Mindez része az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Nyíregyházán – II. ütem” elnevezésű projektnek, erre a város 407,8 millió forint százszázalékos, vissza nem térítendő uniós támogatást nyert, mégpedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

– Az egészségügyi alapellátás biztosítása az önkormányzat kötelező feladata.

A pályázati program célja, hogy az egészségügyi alapellátást biztosító intézmények szolgáltatásai és infrastrukturális feltételei korszerűsödjenek – közölte érdeklődésünkre Karóczkai Adrienn referatúravezető.

– Két helyszínen már korábban megkezdődtek a felújítások: a Csillag u. 4–6. szám alatti, önkormányzati tulajdonban álló és használaton kívüli ingatlanon található épületek átalakulnak, három orvosi és négy védőnői szolgálatnak készül új szolgáltatási hely; a Fenyő u. 1. szám alatti, szintén önkormányzati tulajdonban lévő, jelenleg is körzeti orvosi szolgáltatásnak helyt adó épületet is felújították, és ott is védőnői szolgálat kap helyet. A projekt harmadik eleme a Tokaji út 1/d szám alatti Albérlők Háza épületének földszinti részében kialakítandó, a hajléktalanok ellátását biztosító háziorvosi ellátás lesz.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a fővárosban öt, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Veszprémben egy-egy, a hajléktalanok ellátását napi 24 órában, heti 168 órában biztosító, területi kötelezettség nélküli háziorvosi ellátás nyújtására működési engedéllyel rendelkező szolgáltatóval köthet szerződést.

Vagyis az eddigi 30 órás ellátás jelentősen kibővül, és erre a napi gyakorlat szerint is van igény.

Vajon miért a Tokaji úti épületben alakítják ki az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság szervezeti keretében működtetni kívánt szolgáltatást?

Az év végére elkészül

– A helyszín ideális, hiszen a megfelelő alapterületű ingatlan a hajléktalanokkal foglalkozó Oltalom Szeretetszolgálat közvetlen közelében található. A közelség fizikailag és a szakmai munka szempontjából is rendkívül fontos.

Az egészségügyi centrum beruházása július végén kezdődött, és várhatóan az év végén fejeződik be, a bruttó összköltsége 113,5 millió forint.

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában