InterCity

2020.08.13. 16:10

Nyíregyházát is bekapcsolták a fejlesztésbe

Az új IC+ vonatkocsi már nem zakatol hegyek-völgyek között, sokkal inkább csöndesen suhan.

Fotó: Pusztai Sándor

Zalaegerszeg és Szombathely után augusztus 13-ától már a Kelet-Magyarország megyeszékhelyeit érintő, Nyíregyházára ugyancsak közlekedő, kör InterCity járatokon is találkozhatnak az utasok az új IC+ kocsikkal. Így szólt az invitálás arra a mai sajtótájékoztatóra, amelyen a MÁV START Zrt. bemutatta a – külcsínt és belbecsét érintően is teljesen megújult – hazai gyártású vonatkocsiját, méghozzá menet közben.

A vonatra Tokajban szálltunk fel, és már kívülről is azonnal látszott: itt valamiféle, a 21. századi követelményeknek is egyre inkább megfelelő jármű-alkalmatossággal lesz dolgunk. Elsőként a hatalmas sematikus kerékpárábrával feldobott külső dizájn és a burkolatba süllyesztett digitális képernyő vonta magára a figyelmet, de amit a kocsiba belépve találtunk, az ugrásszerű fejlődést mutatott a korábban megszokottakhoz képest.

Tágas, jól felszerelt

A vonatkocsit dr. Kormányos László, a MÁV Start Zrt. szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese mutatta be, de időbe telt, mire a többcélú terek minden szolgáltatását megszemlélhettük. – A kocsiban 52 ülőhely kapott helyet, külön térben pedig 8 kerékpár szállítható benne, illetve biztosít kényelmes helyet két kerekesszékes utasnak. Szabad hozzáférésű internetkapcsolattal ellátott, amelyhez minden szükséges konnektor, USB-csatlakozó rendelkezésre áll. Télen kellemesen fűtött, nyáron klimatizált, a kocsi futása halk, és a digitális monitorokon megjelenő dinamikus tájékoztatás azt jelenti, hogy a távolról irányítható képernyőkről az időjárástól a menetrendekig, a menetidőtől a fogadó vágányszámig, illetve a váratlan helyzetekig minden fontos információ leolvasható. A későbbi fejlesztések azt is lehetővé teszik majd, hogy a buszos csatlakozásokról is információt kaphassunk – sorolta a vezérigazgató-helyettes. És ekkor még nem is láttunk mindent. A kényelmes, itt-ott egymással szembefordított, páros kagylóülések közötti asztalok kinyitható felületekkel bővíthetők, vannak elszeparált bokszok, és a belmagasság is imponáló. Megnézhettük a kerékpáros fülkét, a kerekesszékesek számára is tágas, pelenkázóval felszerelt, ívesen nyíló illemhelyet. Az elektromos kerékpárok tölthetőségére ugyancsak gondoltak, emellett a kompresszoros kerékpárpumpán szinte már meg sem lepődtünk.

Dr. Kormányos László elmondta: szeptember 15-én a nyíregyházi állomást érintően napi rendszerességgel találkozhatunk ilyen új IC+-kocsikkal, a jövő év első felétől pedig az összes, Nyíregyházát érintő belföldi IC vonatban közlekedik majd egy ilyen. – A fejlesztéssel nem állunk meg itt, 2021-ben egy másik típusú IC+ kocsi is forgalomba áll. Ez már első osztályú lesz, bisztró- és biznisz-szakasszal kibővített, ahol az üzletemberek kényelmesen, akár üzleti tárgyalásokat is folytathatnak. Ebben 35 ülőhely kap majd helyet – tudtuk meg. Mint kiderült, ahogy korában IC-ben kerékpárt nem lehetett szállítani, és most végre lehet, úgy hamarosan az utasbüfé is visszakerül a vonatokra, illetve a Balaton mellett már most is elérhető a színvonalas, korrekt árakon kínált étkezési szolgáltatás a MÁV saját kezelésében.

Rövidül a menetidő is

– A fejlesztésből ezt a régiót azért se lehetett kihagyni, mert a szabolcsi megyeszékhely egy nagyon komoly csomópont, kiindulási, találkozási és átszálló állomás. Nyíregyháza csak 2019-ben 2,7 milliós vasúti utasforgalmat bonyolított, naponta 160 vonat érkezett ide, illetve hagyta el a vágányokat. Ezért a cégünk 2030-as stratégiai programjában a Debrecen-Nyíregyháza szakasz teljes felújítása szerepel, jelenleg is folynak a biztosítóberendezés-fejlesztések. Ha minden elkészül, néhány év múlva a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza vonalon 2 óra 30 perces menetidővel számolhatunk, és az utat arculatában és komfortfokozatában is feljavított kocsikban tehetjük meg. Mivel tisztán látjuk, hogy az idei év a kerékpárosturizmus nagy bummját hozta el – csak a Balatonnál négyezer kerékpárosjegyet adtunk el – augusztus 31-től úgy kívánjuk az itteni turizmust is támogatni, hogy minden IC-körpár nagy kapacitású kerékpárszállító kocsikkal bővül 36 tárolóhellyel – egészítette ki az elmondottakat dr. Kormányos László, reményének adva hangot, hogy a kötöttpályás közlekedés belátható időn belül a belföldi turizmus élénkítésének az alapja lehet.

Mint már említettük, ezek az IC+ kocsik hazai tervezésűek, és a Szolnoki Járműjavítóban készülnek versenyképes áron. Olyannyira, hogy már külföldi érdeklődők is megjelentenek. Amibe beülhettünk, harminchatodikként gördült le a gyártószalagról. Hamarosan 20-at kaphatunk belőle, később pedig 17 első osztályú, bisztrós, biznisz-kocsi társul hozzájuk. A stratégiai program végére 340 járja majd az országot, a teljes magyarországi IC-hálózatot lefedve, hálókocsikkal is kiegészülve.

Fontos a városnak, a megyének

A sajtóval együtt a vonatra a térség országgyűlési képviselője, dr. Vinnai Győző, és Nyíregyháza alpolgármestere, dr. Ulrich Attila is felszállt.

– Nyíregyháza nagyon sokat köszönhet a vasútnak, ami a 19. század közepén, Debrecen és Ungvár között érte el Nyíregyházát. A megyeszékhely négy vasútállomásából az első – afféle verandás – 1858-ban épült, 1911-ben adták át a klinkertéglás újat, 1950-ben egy lapostetős állomása lett a városnak, amit 2011-ben felújítva, modernizálna mutathattunk be az utazóközönségnek. Ez a mostani fejlesztés jól mutatja: a kormány és a MÁV Start Zrt. Kelet-Magyarországot, és benne az év turisztikai városát, Nyíregyházát is fejleszteni akarja – hangsúlyozta dr. Vinnai Győző. Dr. Ulrich Attila mindehhez annyit tett hozzá, hogy bizony szívesen utazott volna ilyen vonatokon, amikor egyetemistaként Ózd és Debrecen között ingázott. – Nyíregyháza számára, ahol az elmúlt években nagyon sok turisztikai, infrastrukturális beruházás valósult meg, meglehetősen fontos a közlekedési infrastruktúra, vagyis hogy mi éri el a várost. Ebben a kötöttpályás közlekedésnek igen fontos helye, szerepe van – adott hangot elismerésének az alpolgármester.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában