A számítástechnika-oktatás úttörői

Sokféle hőskorszakról beszélhetünk a történelem folyamán, de igazán büszkék akkor lehetünk, ha egyikben-másikban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek játsszák a főszerepet vagy a főbb szerepek egyikét. Ezúttal is éppen egy ilyen hőskorszakról számolunk be olvasóinknak, ugyanis az ország középiskoláiban először Nyíregyházán, az akkori Szamuely Tibor Mezőgazdasági Szakközépiskolában indítottak be számítástechnikai szakkört 1980 szeptemberében, méghozzá egy máig közismert, nyugalmazott középiskolai tanár házaspárnak köszönhetően.

A komputerizáció hőskorának két úttörőjénél, Simon Béla matematika-fizika és számítástechnika-tanár, valamint felesége, Simonné dr. Balogh Ágnes otthonában jártunk, akik egykorvolt események, mondhatni nagy idők nagy pillanataihoz kalauzolták vissza lapunkat. Akkor még a világtól elzárni próbáló kapukat kellett ledönteni ahhoz, hogy megpróbálhassunk lépést tartani a tudomány egyre gyorsuló fejlődésével. Sokat köszönhetünk nekik, amiért a pillanatnyi lemaradás ellenére a tudásukat a megyebeliek előnyére fordították.

Burzsoá áltudomány?

Simon Béla matematika–fizika és számítástechnika-tanárt, számos matematika-, fizika-, sőt sakkszakkönyv szerzőjét sokaknak aligha kell bemutatnunk, és ugyanezt mondhatjuk el feleségéről, Simonné dr. Balogh Ágnesről is, aki a Magyar Ifjúsági Robot Kupa állandó főszereplője tanítványaival. Kettejük munkássága a számítástechnika-képzés területén is számtalan ponton összefonódik.

A történet egy olyan korban kezdődött, ami előtt nem sokkal – 1978-at írtunk – a hazai egyetlen kormányzópárt több szereplőjének is gyakran elhangzott a szájából:

A számítástechnika burzsoá áltudomány.

– Én ezt egy helyi pártbizottsági tag szájából – aki nem mellesleg a kollégám is volt – hallottam. Éppen kicsúcsosodott a hidegháború a szocialista-kommunista és az imperialista államok között – két év múlva lerohanták Afganisztánt –, és a pártvezetőknek mindent tagadniuk kellett, amit a vasfüggönyön túl elértek – emlékezett azokra az időkre Simon tanár úr.

– Egyébként a tudományterületről jómagam is 1970-ben hallottam először egy számítástechnikai vándorgyűlésen Obádovics J. Gyula matematikus, egyetemi tanár előadásán Miskolcon. Hittem is, meg nem is – vallotta meg, akkor még nem is sejtve, hogy alig tíz esztendő múltán, ráadásul a felesége révén egészen közel kerül a szakterülethez.

Sakkozóprogram és órarend

– A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, amelynek hosszú ideje megyei elnöke vagyok, számítógépeket vásárolt a tudományos akadémia egyik intézetétől, és a megyei területi szerveknek átadtak belőlük négyet-négyet. Ezek TPA-L típusú, ­BASIC nyelven programozható gépek voltak – egészítette ki a történetet dr. Balogh Ágnes.

Ezekre alapozva indult el a szakközépiskolában a számítástechnika-szakkör 27 tanulóval, akik később egytől egyig a tudományterülettel jegyezték el magukat

– vette vissza a szót Simon Béla.

– Három évre rá az egész országban fontossá vált a számítástechnika, és néhány kollégával továbbképzést kellett tartanunk a megyebeli középiskolás pedagógusok körében. Nekem a mezőgazdasági, a kereskedelmi, a 110-es (Inczédy), a 107-es (Wesselényi) és az élelmiszeripari szakközépiskola jutott – halhattuk.

Közben az 1980-as évek közepén Debrecenben mindketten egyetemi diplomát szereztek számítástechnikából, Simon tanár úr ezen belül másfél évtizeden át, 1995-ig vitte az oktatást hivatalosan is. Amíg a felesége termelés­irányító programokat gyártott különféle cégeknek, a tanár úr az eltelt évek alatt hol órarendbeosztást, hol pedig sakkozószoftvert programozott, de még az ötös lottóra is készített kombinációkat.

– Ezek hármas találatnál jobbat sohasem hoztak, egyszer viszont enélkül is besikerült a születési dátumom alapján egy négyes. És ha nem 19-et, hanem 20-at jelölök be, egy 40 milliós telitalálat lehetett volna a két­ezres években leadott szelvényből – mesélte nevetve.

Lezárult egy korszak

– Az eltelt évek alatt a mikroszámítógépek nagy bummjával szembesültünk – Sinc­lair ZX Spectrum, Primo, Commodore –, háromévente meg kellett tanulnom egy új programnyelvet, és 1995 után már nehéz volt követnem a fejlődést az osztályfőnöki, a munkaközösségi feladatok mellett, és ekkor láttam hozzá a könyveim megírásához is – tértünk vissza a témához.

Simon Béla azóta már csak olykor-olykor nyúl számítógéphez, hiszen mindkét lánya szakmabeli lett, és ha mégis szüksége volt rá, a Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézetének munkatársaként ma is aktív felesége mindenben segített és segít azóta is neki.

Búcsúzóul meg kellett kérdeznünk, milyennek látják a számítástechnika uralta jövőt. – Minden azon múlik, hogy a javunkra fordítjuk-e a tudományos eredményeket, vagy rosszra használjuk.

Tény viszont, hogy a régi elavult oktatási rendszerünkön változtatni kell, hozzáigazítva a fejlődéshez

– állították egybehangzóan.

MJ