Vaja

2020.09.14. 07:00

Az édesapa ösvényein és újabb utakon is tovább

Vaja új polgármestere a huszonhét esztendős Tisza Sándor Rajmund lett.

Tisza Sándor Rajmund | Fotó: Tisza Sándor Rajmund archívuma

Úgy döntött Vaja lakossága az időközi választáson, hogy Tisza Sándor Rajmund legyen a település új polgármestere. A város vezetőjének tisztségéért öt független jelölt indult, s közülük kapta a legtöbb szavazatot a májusban elhunyt korábbi polgármester, Tisza Sándor gyermeke.

Tisza Sándor Rajmund számára egyáltalán nem ismeretlen sem a polgármesteri munka, sem az önkormányzati működés, hiszen az édesapja által gyermekkora óta látta egy nagyobb közösség összefogásának minden szépségét és buktatóját, a 2019-es önkormányzati választás óta pedig képviselőként és alpolgármesterként vett részt a város közéletében.

Vállalta az új kihívást

– Idősek és fiatalok egyaránt megkerestek, hogy induljak a polgármester-választáson, folytassam és vigyem tovább azt a munkát, amit édesapám végzett a város érdekében – mondta el érdeklődésünkre Vaja új polgármestere.

– Nem voltam könnyű helyzetben, hiszen az utóbbi időben sok tragédia ért. Decemberben az édesanyámat, májusban pedig az édesapámat veszítettem el, de úgy éreztem, hogy az irántuk érzett szeretetből és tiszteletből meg kell próbálkoznom ezzel az új kihívással. Nem így terveztem az életemet, de a sors így akarta. Tudom, hogy nem lesz könnyű, nehéz a gazdasági helyzet, de eddig is a városért dolgoztam, s ezután is ezt szeretném tenni.

– A terveim szerint egyrészt haladok a már édesapa által kitaposott ösvényen, azonban új utakon is szeretnék elindulni, hiszen vannak terveim, elképzeléseim ötleteim a város mindennapi életével kapcsolatosan. Tudom, hogy a polgármesteri tisztség egy éjjel-nappal tartó szolgálat, de vállalom ezt a munkát, hiszen sokan biztattak és támogattak. A sajtón keresztül is hadd köszönjem meg a reám leadott voksokat.

A választási kampány megosztotta a lakosságot, de ez már a múlt, most már előre kell tekintenünk, én Vaja egész lakosságának a polgármestere szeretnék lenni.

Önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként jól ismeri a legfontosabb tennivalókat és a folyamatban lévő beruházásokat Tisza Sándor Rajmund.

A lakóhelyükért dolgoznak

– A legfontosabb feladatunk a város gazdasági stabilitásának a megőrzése. Be kell fejeznünk a polgármesteri hivatal és az óvoda épületének energetikai korszerűsítését. Az ipartelepünket bővíteni szeretnénk, a közművek kiépítését kell befejezni, hiszen továbbra is fontos feladat a munkahelyteremtés – utalt dióhéjban a feladatokra az új polgármester.

Mivel a lakosság létszáma nem haladja meg az ötezres határt, szeretnénk élni a Magyar Falu Program pályázati lehetőségeivel is: jó lenne például a ravatalozót és az útjainkat felújítani. Nagyon fontos feladatunk az orvosi rendelő épületének teljes felújítása és korszerűsítése.

– Édesapám egy új orvosi rendelőben gondolkodott, de arra nem sikerült pályázatot nyernie. Most úgy látom, jóval nagyobb sikerrel pályázhatnánk az épület felújítására, mint egy új megépítésére. Bízom abban, mindennek a megvalósításában partnerem lesz a képviselő-testület.

– Az önkormányzat tagjait gyermekkorom óta ismerem, s az októberi választás óta eltelt időszak bebizonyította, hogy tudunk együtt dolgozni, hiszen egy a célunk: lakóhelyünk fejlesztése, a lakosság komfortérzetének növelése – mondta Vaja 27 esztendős vezetője.

Tisza Sándor Rajmund | Fotó: Tisza Sándor Rajmund archívuma

Nem véletlen a lakóhely iránti szeretet és elkötelezettség, hiszen Tisza Sándor Rajmund a településen töltötte az általános iskolás éveket. Mátészalkán érettségizett, majd a Debreceni Egyetemen elvégezte a közgazdász–turizmus-vendéglátás szakot. A diploma megszerzése után az élet visszasodorta Vajára, 2016 óta a polgármesteri hivatalban dolgozott, a városfejlesztési ügyekért volt felelős.

A pályázatok kapcsolattartójaként gazdagodott az ismeretségi köre, a beruházások adminisztrátoraként pedig megtanulta a pontos és határ­időre kész ügyiratkezelést. A sportegyesület vezetőségi tagjaként 2017 óta segíti a város sportéletét. Közel tizenöt éve versenyszerűen is sakkozik, a megyei bajnokságban szerepel a vajai csapattal.

Felfedezni az országot

S hogy mi jelenti a pihenést Vaja új polgármestere számára? Erre a kérdésre így válaszolt: – Számomra nagyon fontosak a családtagok és a barátok, igyekszem minél több időt tölteni velük. Ugyanakkor nagyon szeretem felfedezni Magyarországot, így szenvedélyem az utazás. Szívesen veszek részt távolabbi kulturális rendezvényeken, s nagyon szeretem megismerni hazánk épített örökségeit, történelmi emlékeit.

M. Magyar László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában