szakképzés

2020.09.24. 20:59

Azt hitték, örökre álom marad

Fejlesztések sokasága segíti az oktató-nevelő munka hatékonyságát a baktai Vay-szakképző iskolában.

Fotó: Palicz István

– Bár én örök optimista vagyok, bevallom, már lemondtam a több, mint három éve indult pályázat rmegvalósulásáról, hiszen a lendületes kezdést várakozással, módosításokkal, személyi és szervezeti változásokkal teli szünet követte. Egyszer csak történt valami: új emberek jöttek, akik leporolták a félretett pályázati anyagokat, s visszaadták a reményt, hogy a elkészülnek a tervezett fejlesztések – mondta csütörtökön a Vay Ádám Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése elnevezésű projekt zárórendezvényén Gerják József, az intézmény igazgatója, az ünnepi szalagvágást és épületbejárást megelőző tájékoztatón.

A diákok is értékelik

A 122 millió forintos beruházás keretében a kollégium földszintjén négy szobát megszüntettek, a helyükre könyvtár és társalgó került. Megszépült a tanári szoba, a tornaterem fala és padlóburkolata, kicserélték a nyílászárókat, felújították az öltözőket, illetve a hozzájuk tartozó vizesblokkokat, a földszinten pedig akadálymentesítést végeztek.

– Ugyan néhány bútor a jövő hét elején fog megérkezni, a tornacsarnok és a kiszolgáló helyiségei már a diákok és az oktató kollégák rendelkezésére állnak. Meggyőződésem, hogy amikor egy dolgozó érzi, hogy a vezetői mindent megtesznek azért, hogy a munkahelyén minél komfortosabban érezze magát, akkor ezt lojalitással és eredményesebb munkavégzéssel „hálálja meg”.

A diákok is érzékelik, mennyi munka van az eredmények mögött. Ahogy a kollégák örülnek az új tanáriknak, könyvtárnak és tárgyalónak, úgy a tanulók is becsülik és óvják az öltözőket, mosdókat – mondta Gerják József, majd megjegyezte: ez a pályázati fejlesztés jól példázza, hogy igenis lehet úgy csinálni valamit, hogy mindenki nyertesnek érezze magát: az oktatók és a diákok jól jártak, a kivitelező sem panaszkodott, a városvezetés és az Északi Agrárszakképzési Centrum is büszke a gyarapodásra.

Korszerű feltételek mellett

– Az 56 agrár szakképző iskolát fenntartó agrárminisztérium kiemelt célja, hogy a lehető legkorszerűbb feltételeket teremtse meg az oktató-nevelő munkához az intézményeiben, hiszen az agrárium sikerességének záloga a jól képzett, naprakész gyakorlati tudással felvértezett szakember – mutatott rá beszédében Bagdán Boglárka helyettes-államtitkár. – A színvonalas, sokrétű képzések növelik a vidék megtartó erejét, elősegítik, hogy helyben, szülőföldjükön is boldogulhassanak a fiatalok. A magas szintű szakképzés Magyarország egésze szempontjából is meghatározó! – fogalmazott Bagdán Boglárka.

PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában