Nyíregyháza

2020.09.11. 10:43

Három számlát kaptak

A home office és digitális oktatás időszaka alatt nőtt a háztartások hő- és melegvíz-fogyasztása is.

Végéhez közelednek a munkálatok a Kossuth utcán

Fotó: Pusztai Sándor

Egyszerre vagy gyors egymásutánban három számlalevél várta a postaládájukban a nyíregyházi fogyasztókat a közelmúltban ugyanattól a szolgáltatótól, a Nyírtávhő Kft.-től. Több olvasónk is érdeklődött ennek okáról.

A rendelet kötelez

– A tárgyhavi, aktuális számla postázása mellett augusztusban esedékessé vált a mért fogyasztások utáni elszámolások kézbesítése is.

Mint ismeretes, a használati melegvíz-mérőket évente kétszer olvassuk le, június 30-án, illetve december 31-én.

– A nyári adatok alapján készített – visszatérítésről vagy fizetési kötelezettségről szóló – értesítést rejti a második boríték. A hátunk mögött hagyott fűtési idény után elkészítettük a költségosztó-alapú fűtési elszámolásokat is, majd szintén „borítékoltuk a tényeket – magyarázta el lapunk érdeklődésére Joó László, a Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: a 2013-ban bevezetett egységesszámlakép-rendelet nem ad lehetőséget a jelenlegitől eltérő számlázási formára, a jogszabályi előírásoknak pedig az önkormányzati tulajdonban lévő, mintegy 16 ezer lakossági fogyasztóval és 1000 közület, üzlet, intézményi fogyasztóval rendelkező Nyíregyházi Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak is maradéktalanul meg kell felelnie.

Többet fogyasztottak

A fogyasztók jelentős része az elszámolásokat rejtő borítékok felbontása után azzal szembesül, hogy fizetési kötelezettsége van. Joó László hangsúlyozta, ennek nem díjemelés az oka, hanem a többletfogyasztás.

– Az idén a hűvös időjárás miatt kitolódott a fűtési szezon vége, akadt olyan épület, ahol még június elején is igényelték a fűtést.

A pandémia ideje alatt intenzívebb volt a hő- és a melegvíz-fogyasztás is a háztartásokban.

– A fogyasztók által beállított fizetési előlegek így sok esetben már nem fedezik a fizetendő díjat. Az elszámolások alapján 10 ezer fogyasztónak összesen közel 20 millió forintot kell befizetnie, mintegy ötezren viszont visszatérítést kapnak, ez 60 millió forintot tesz ki.

Itt van az ősz, itt van újra

– Szeptember közepétől ismét indul a fűtési szezon, az igényléseket továbbra is írásban kell jelezniük a közös képviselőknek.

– Szezonkezdéskor főleg a légtelenítési gondok és a „rendetlenkedő” radiátorszelepek adnak munkát a hibaelhárító teamnek. Előbbi főleg tetőtéri lakásokban fordul elő, illetve abban az esetben, ha például radiátort javítottak, cseréltek, ami miatt belevegősödhetett a fűtési rendszer. A pontos elszámolás miatt fontos, hogy az új fűtőtestekre felkerüljön a digitális költségosztó, ehhez minden esetben kérjék a szakembereink segítségét. Amennyiben a készülék meghibásodik, véletlenül megsérül, kicseréljük.

Palicz István


Akik pontosan fizetnek...

Joó László megjegyezte: a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt egyre többen ismerték meg a gyorsabb, kényelmesebb és egészségvédelmi szempontból biztonságosabb online, illetve telefonos ügyintézési formát. A Nyírtávhő Kft. lakossági és vállalati kintlévősége stagnál, mintegy 300 millió forint, ebből nem kevés tétel hosszú ideje fennálló tartozás.

Azok a fogyasztók, akik minden hónapban határ­időn belül kiegyenlítik a távhőszámlájukat, automatikusan részt vesznek az „Aki pontosan fizet, húszezret vihet!” nyereményakcióban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában