bezárás fenyegeti

2020.09.17. 15:45

Kétszer nyitották meg a tanévet

Száz év elteltével ma is a bezárás fenyegeti a főgimnázium jogutódját.

Száz éve történt eseményeket idéz az emléktábla

Forrás: SZÉCSI SZABOLCS ARCHÍVUMA

A koronavírusjárvány-helyzet miatt még nem tudták ünnepélyes keretek között felavatni a tarpai iskola falán az emléktáblát, amivel a mesterséges és igazságtalan határral elválasztott beregi magyar emberek egymáshoz tartozását, összetartását hirdetik. Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumi elnöke részletezte, hogy mi szolgáltatta az apropót a Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium emléktáblájának elkészítésére.

Visszaminősítették

– A XIX. században algimnázium, polgári iskola és reáliskola működött Bereg vármegye székhelyén, 1899-ben pedig határozat született egy új, korszerű gimnázium építéséről, ami 1902 novemberére elkészült, és a tanintézet az emléktábla domborművén látható kétemeletes épületbe költözött. Az ingatlan lényegében mindössze 24 évig tudta maradéktalanul betölteni a közgyűlési határozatban megjelölt szerepét, mert a cseh időben osztozkodnia kellett az érthetetlen (vagy a megszállók szemszögéből nagyon is érthető) módon megnyílt ruszin/ukrán gimnáziummal, miközben reálgimnáziummá minősítették vissza.

Az emléktábla évszázados eseményeket idéz fel és hívja fel azokra a figyelmét az utókornak.

– A beregszászi főgimnázium 1919/1920-as tanévét kétszer nyitották meg: először 1919. szeptember elején Beregszászban, másodszor pedig 1920. május 19-én Tarpán – említette Dalmay Árpád. – A beregszászi tanítás egy hétig sem tartott, mert a cseh zsupán, azaz megyefőnök az iskola működését szeptember második felében beszüntette. A tanulók az iskolát a Himnuszt énekelve hagyták el. A csehek április 18-án letartóztatták Schürger Ferenc volt igazgatót és két tanárt, akiket 9 hétig az ungvári várban tartottak. Aznap le akarták tartóztatni Telkes Sándor tanárt is, de nem sikerült nekik, mert ő még a délelőtti órákban átment Bereg vármegye magyar területére, a mároki tanyára, hogy ott dr. Gulácsy István alispánnal a magánúton tanuló diákok levizsgáztatásáról tárgyaljon. Este, amikor haza akart térni, a határ előtt egyik tanártársától értesült az ellene kiadott elfogatási parancsról, ezért nem ment vissza Beregszászba. Három ugyancsak elmenekült tanártársával úgy határoztak, hogy a Beregszászból elmenekült hivatalok mintájára mint Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium folytatják a tanintézet működtetését. Telkes Sándor ezt az elhatározásukat előbb szóban, majd április 21-én levélben közölte dr. Gulácsy Istvánnal, és kérte az alispán támogatását. A közoktatási kormányzat az iskolát 1921. augusztus végén Fehérgyarmatra költöztette.

Embertelen törvény

– Sajnos, száz év elteltével ma is a bezárás fenyegeti a főgimnázium jogutódját, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumot: az ukrán oktatási törvény ugyanis csak az elemi osztályokban engedélyez 2023-tól anyanyelvi oktatást, a továbbiakban a magyar nyelvtan és irodalom kivételével minden tantárgyat ukránul kell tanítani! Embertelen és megmagyarázhatatlan ez a törvény, amely minden európai szabályba és a magyar–ukrán alapszerződésbe ütközik. Csak remélni tudjuk, hogy a beregszászi magyar gimnáziumnak nem kell ismét az anyaországba menekülnie!

LTL

 

Elkergették az épületből

– A második világháború idején, 1944-ben a magyar gimnáziumot elkergették az épületből, ahol ukrán középiskola nyílt. A rendszerváltozás (1991) után lehetőség lett volna rá, hogy a cseh időkhöz hasonlóan az abban az évben újjáalakult beregszászi gimnázium visszaköltözzön a régi épületébe, megosztozva azon a létrejött ukrán gimnáziummal, de a tantestület nem vállalata fel a várható konfliktusokat, és a gimnázium rendkívül elhanyagolt állapotú egykori internátusába, diákszállójába költözött, ahol mind a mai napig működik – fűzte hozzá Dalmay Árpád.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában