Suli

2020.09.25. 10:27

Új iskolában kezdődött meg a mostani tanév

Zökkenőmentesen kezdte meg a működését az új tanévben a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola immár a Sport utcán épült új, modern intézményében.

A Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola épülete

Forrás: Iskola

A Fehérgyarmati Református Egyházközség által fenntartott iskolába az első tanítási napon a gyermekek fokozott érdeklődéssel, kíváncsisággal léptek be

Óriási méretű sportcsarnok

A hétezer négyzetméteres területen épült iskola a tizenhat tantermen, valamint a szaktantermeken kívül egy díszteremmel is rendelkezik, nem beszélve az óriási méretű sportcsarnokról, amelyben egy speciális térelválasztó rendszernek köszönhetően egyszerre három osztály is tud testnevelésórát tartani.

Mint Szarkáné Balogh Katalin intézményvezető szerkesztőségünknek elmondta, a fenntartó és az iskola használói hálás szívvel köszönik a magyar kormánynak, amiért támogatták az elképzeléseiket, s ez a projekt megvalósulhatott. Természetesen a dolgozók szeretettel gondolnak a korábbi intézményre, ami több mint 40 éven keresztül szolgálta a gyermekeket, s a megnövekedett helyigény miatt a fenntartó örömmel ragadta meg a kínálkozó lehetőséget, s immár a diákokat egy tágas és igen korszerű intézmény fogadja, ahol a vírushelyzetre is maximálisan felkészültek a dolgozók. A megnövelhető terű aulában valamennyi iskolai rendezvény könnyen megtartható lesz majd. Az épülettel együtt az iskola udvarát is a legkorszerűbb eszközökkel szerelték fel.

Az erdő ölelésében

Műfüves futballpálya, zárt kosárlabdapálya és kézilabdapálya, rekortán-, futó-, sprint-, illetve távolugrópálya, kültéri kondipark, valamint számos szabadtéri játék található még az udvaron, amit körben a kerítés mentén hetvenféle illatos rózsa díszít. A város szélén, az erdő ölelésében, csöndes környezetben megépült iskola a legmodernebb intézménye lett a városnak, ahová minden keresztény vallású gyermeket szívesen fogadnak.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában