Határ menti programok

2020.10.03. 11:05

Határon túli magyar sikerek születtek

– Örömmel tölt el bennünket is, hogy jól szerepeltek a magyar jelöltek a múlt hétvégi romániai önkormányzati választásokon. Mint ismert, Marosvásárhelynek 20 év után lett ismét magyar polgármestere, és Szatmárnémeti magyar vezetését is sikerült megőrizni. Nagykárolyban, Gyimesbükkön az etnikai arányok ellenére is sikerült jó eredményeket elérniük a magyar jelölteknek, a szavazáson meg tudtak szólítani román szavazókat is jelentős számban, ez nyilvánvalóan a jelöltek munkájának az elismerését jelenti – mondta el lapunknak Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke.

Határ menti programok

Az elnök hozzátette, hogy a szomszédos megyék számára a magyar jelöltek jó szereplése azt az üzenetet hordozza, hogy helyi önkormányzati szinten továbbra is jó együttműködéseket lehet kialakítani a romániai közösséggel is a térség fejlesztése, a települések és a megyék fejlődése érdekében.

– Rengeteg közös projektünk van folyamatban, amelyek mind a két térség felzárkózását szolgálják, ezek a programok nem akadhatnak el. A mi megyénknek Szatmárnémeti az egyik kiemelt partnere a határ menti programokban. Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor a polgármester, a Szatmár Megyei Tanács elnöke pedig Pataki Csaba. A két önkormányzati szervnek nagyon jó kapcsolata volt eddig is, és számos más települési önkormányzat ápol élő kapcsolatot romániai településekkel, és programszinten is sikeresek. Örülünk a szép eredményeknek, a sikereknek – összegzett Seszták Oszkár.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában