Nyíregyháza

2020.10.14. 08:36

Ismét baráti gesztust tett a Rotary csapata

Nemrég, október 3-án ünnepelte a németség a német egység 30. évfordulóját, és az örömükben mi, magyarok is minden évben joggal osztozhatunk. Az esemény alkalmából a Nyíregyházi Rotary Club egy kis csoportja is csatlakozott a megyeszékhely testvérvárosának, Iserlohnnak az ünnepi programjához, tudatta lapunkkal dr. Marsi Edit, a Nyíregyházi Iserlohn -Bizottság elnöke.

Mint elmondta, az évforduló méltó megünnepléséhez közös éneklésre hívták az ország polgárait, és ebben a magyar küldöttség is örömmel vett részt. A „Deutschland singt” program alkalmából éneklő kis csoportot az Iserlohner Kreisanzeiger und Zeitung (IKZ) fotóriportere is megörökítette.

A fényképfelvétel úgy jelent meg a lapban, hogy alatta kedves szavakkal méltatták a két város között ugyancsak 30 éve fennálló testvérvárosi kapcsolatot, és a kapcsolat ápolásában aktívan közreműködő nyíregyházi Iserlohn Bizottság munkáját. Mindezt csak megerősítette a tény, hogy a „Deushcland singt” programba is a bizottság kezdeményezésére kapcsolódtak be.

Naponta friss hírek

A testvérvárosi napilap hangot adott annak is, hogy dr. Barabás László az IKZ szerkesztőségének írt levelében külön köszönetet mondott azért, hogy az Iserlohnban működő testvérbizottság – a Nyíregyháza Bizottság jóvoltából – naponta olvashatja Nyíregyházán az IKZ-ben megjelent friss híreket, információkat. Ezeket Barabás doktor hetente továbbítja az itthoni Iserlohn Bizottság tagjainak, a polgármesternek és egy meghatározott körnek, így közvetítve az Iser­lohnban történteket (ilyenek voltak legutóbb a helyi választásokról szóló hírek). A cikk ugyanakkor dr. Barabás László – testvérvárosi kapcsolatok kiépítésében és működésében – betöltött szerepét is méltatta.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában