Koronavírus

2020.10.06. 14:00

Egyre több a fiatal beteg is a megyében

A mátészalkai tankerületben nincs koronavírussal fertőzött diák, a nyíregyháziban főleg a középiskolákban van.

Minden iskolában és óvodában kötelező a reggeli lázmérés

Fotó: Dodó Ferenc

A megyében a felnőtt betegek mellett a gyerekek esetszáma is nő – mondta lapunknak dr. Kántor Irén gyerekorvos, amikor a koronavírus-fertőzöttek emelkedő számáról kérdeztük. Elmondta azt is, az iskolaorvosoknak nincsenek járványügyi feladataik, hiszen ha a reggeli mérésnél a diák testhőmérséklete meghaladja a 37,8 fokot, akkor a szülőnek a háziorvost kell hívnia, aki – ismerve a gyerek alapbetegségeit is – a tünetek alapján eldönti, szükség van-e a koronavírusteszt elvégzésére.

Az operatív törzs jelenleg az ország 21 óvodájában és 5 iskolájában rendelt el rendkívüli szünetet, 64 osztálynál és 4 teljes iskolánál pedig digitális munkarendet a koronavírus-megbetegedések miatt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelenleg 1 óvoda és 3 iskola érintett – közölte megkeresésünkre a Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya.

– A Mátészalkai Tankerületi Központ fenntartásában lévő köznevelési intézményekben jelenleg nincs Covid–19-cel fertőzött tanuló, 4 pedagógus és 1 nevelő-oktató munkát segítő dolgozó van karanténban, ők igazoltan koronavírussal fertőzöttek.

A tankerületi központ fenntartásában nincs olyan iskola, ahol tantermen kívüli, digitális munkarend vagy tanítási szünet lenne érvényben – válaszolta megkeresésünkre Pesti Béla László tankerületi igazgató.

A Nyíregyházi Tankerületi Központ intézményének honlapján közzétett hétfői adatok szerint 12 dolgozót és 17 diákot érint a koronavírus.

A Vikár-zeneiskola honlapja szerint az intézményben 3 dolgozó igazoltan fertőzött, 6 diák és három dolgozó van hatósági házi karanténban.

Átszervezett foglalkozások

– Mivel alapvetően egyéni oktatás van nálunk, így ha egy diák vagy egy tanár megbetegszik, nem jelent veszélyt a többiekre. Bár hivatalosan nincs digitális oktatás, de ha mégis arra kényszerül egy növendék vagy egy pedagógus, hogy otthon tartózkodjon, akkor az internetnek köszönhetően meg tudják tartani a foglalkozásokat, folyamatos a kapcsolattartás a diák és a tanár között – tájékoztatta szerkesztőségünket Tamás Attila, a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. – A minisztériumi és a fenntartói ajánlásokat figyelembe véve a közösségi órákat – gondolok itt például egy szolfézsórára – úgy tarthatjuk meg, hogy az egy iskolai osztályba járó fiatalok vannak együtt. Ennek érdekében át kellett variálnunk a foglalkozások menetrendjét, de végül sikerült mindent elrendeznünk. A pedagógusok kaptak szájmaszkot, valamint a légzőszerveket jobban eltakaró védőpajzsot is. Folyamatos a fertőtlenítés, hiszen egy zongora esetében egymást váltják a növendékek. Természetesen az egészségügyi vészhelyzet miatt zenekari próbákat egyáltalán nem tartunk, szólampróbákkal készülnek arra a fiatalok, hogy a társaikkal majd újra együtt muzsikálhassanak, ha megszűnik ez a járványhelyzet – tette hozzá Tamás Attila.

A karantén az karantén

– Jelenleg megyénkben az emelkedő esetszám éppúgy igaz a felnőttekre, mint a 6–18 év közöttiekre – mondta el lapunknak dr. Kántor Irén, aki nemcsak gyermekorvos, hanem iskolaorvos is. Megtudtuk, az iskolaorvosnak nincs járványügyi feladata, mert amikor a reggeli méréskor a gyermek testhőmérséklete meghaladja a 37,8 fokot, és a kontrollmérés is magas értéket mutat, akkor a szülőnek háziorvost kell hívnia. A háziorvos a tünetek alapján eldönti, ismerve a gyerek alapbetegségeit is, hogy szükség van-e a teszt elvégzésére.

– Miután a tünetek a szaglás- és az ízvesztésen kívül megegyeznek az influenza tüneteivel, ezért kérjük a PCR-tesztet, ez a valós diagnózis – erősítette meg a nyíregyházi gyermekháziorvos, s hozzátette: ilyenkor természetesen kötelező a 10 napos házi karantén. Amennyiben tünetei vannak a gyereknek, akkor azok elmúlta után három nappal mehet csak ismét a közösségbe. – Nagyon fontos, hogy a fertőző gyerekek otthon maradjanak, az pedig alapvető lenne, hogy mindenki maximálisan tartsa be a maszkviselési, távolságtartási szabályokat – tette hozzá dr. Kántor Irén, hiszen naponta látja, sok a szabályszegő, ez pedig hozzájárul a betegszám növekedéséhez. Hangsúlyozta: akinek a háziorvos azt mondja, hogy nem mehet iskolába, az tényleg maradjon otthon, ne menjen vásárolni, de főleg ne induljon el az idős nagyihoz. A háziorvos elrendelte karantén is karantén, még ha a piros cédula hiányában nem is olyan látványos.

A gyermekszakorvos kitért arra is, hogy korosztálytól függetlenül mindenkinek javasolja az ingyenes influenza elleni védőoltást, mert ez egy betegséggel szemben már védettséget jelent, s a szervezetnek igen komoly megterhelést jelent, ha egyszerre betegíti meg az influenza és a koronavírus.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában