Nyíregyháza

2020.10.01. 13:42

Közgyűlés a marketing fővárosában

Október elsején az előírásokat betartva üléseztek a megyeszékhely képviselő testületének tagjai.

Fotó: Dodó Ferenc, Sipeki Péter

Maszkos képviselők foglaltak helyet a városháza Krúdy-teremben. A pandémiás helyzetre hivatkozva ezúttal az önkormányzati cégvezetők a külső helyiségben, monitoron követték az eseményeket. Október első napján elsődlegesnek tartották a járványügyi előírásokat, ezért a felszólalók csak a beszédük idejére vették le a maszkot, mindenki más az orrát és a száját eltakarva ülte végig a közgyűlést.

Üzent a szépkorúaknak

Dr. Kovács Ferenc polgármester felidézte, hogy a Magyar Marketing Szövetség hagyományos megmérettetésén a megyeszékhely tizenkilenc elismerésben részesült, ezzel elnyerte a Marketing Főváros 2020 címet. Elkészült a „Környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések Nyíregyházán” című projekt: befejezték a Nyulastói csatorna rekonstrukcióját, nőtt a kapacitása az Igrice főfolyás Berenát utcától északra eső részének (mederburkolással és mederkotrással), kiépült a Csemete utca csapadékvíz-elvezető hálózata. Birtokba vehették a közlekedők a Korányi út-Csaló köz találkozásánál a körforgalmat, a műszaki átvétel folyamatban van. A polgármester jó egészséget kívánt a szépkorúaknak az Idősek világnapja alkalmából, a hagyományos ünnepséget a járványveszély miatt ezúttal nem tartják meg. Részvétét fejezte ki Soltész József családjának, a városüzemeltetési cég korábbi vezetője a közelmúltban hunyt el.

A napirendi előtti kérdések között az ellenzéki képviselők (Jeszenszki András, Lövei Csaba és Smidt Ferenc) a kórház új szerepét és a Tiszavasvári úti felüljáró felújításának esélyét firtatták.

Szakmai elismerés

– A Jósa András Oktatókórházat elsődleges ellátási hellyé jelölték ki, ahol megyénk betegein kívül itt ápolják azokat a Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei súlyos és középsúlyos állapotú, igazoltan koronavírus-fertőzött felnőtteket, akik kórházi ellátást igényelnek. Az ellátáshoz modern lélegeztető- és altatógépeket, infúziós pumpákat, központi monitorokat és betegőrző monitorokat kapott az intézmény. Komoly szakmai elismerés, hogy elsődleges kórházzá jelölték a nyíregyházit: minden személyi és tárgyi feltétel adott a gyógyításhoz – jegyezte meg reagálásában dr. Kovács Ferenc, aki konkrét adatokkal is szolgált. – Az elmúlt tizenkét napban a nyíregyházi járásban napi átlagban huszonhét főnek volt pozitív a PCR-tesztje, a többség házi karanténban van.

A városvezető részletesen beszámolt a 36-os főúton található, Nyíregyháza–Záhony vasút fölötti híd, azaz a Tiszavasvári úti felüljáró tervezett megújulásáról.

– A statikai vizsgálatok után kiderült, hogy teljes körű felújításra van szükség. Elkészültek a tervdokumentációk, és olyannyira napirenden van a téma, hogy ma reggel beszéltem dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral, aki megerősítette: hamarosan a kormány elé kerül a felüljáró ügye. Ez benne van abban az ötvenöt országos projektben, amely prioritást élvez. Amennyiben biztosítják a forrást, elindulhat a közbeszerzési eljárás, tavasszal pedig kezdődhetnek az átfogó felújítási munkálatok.

Új körforgalmak

Dr. Kovács Ferenc bejelentette, hogy az örökösföldi és a jósavárosi körforgalmak után újabb hasonló csomópontok épülhetnek a Stadion utca-Hímes utca, illetve a Tünde utca-Kállói út kereszteződésében. A közlekedésfejlesztés jegyében novemberben tesztüzemmódban elektromos busz járja a város útjait. Két év múlva a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni. A zöldbuszos mintaprojektnek nyolc város, köztük Nyíregyháza a részese, a közgyűlésen az 56 millió forintos célirányos támogatásról döntöttek.

Napirendi pontban tárgyaltak a Nyíregyházi Iparfejlesztési Alapról, melynek létrehozásában együttműködő partner az MFB Csoporthoz tartozó MFB Invest Zrt., a megyeszékhely önkormányzata és a XID Befektetési Zrt., a kezelői teendőket a XANGA Ventures Magántőkealap-kezelő Zrt. látja el. Dr. Kovács Ferenc szerint az 5,5 milliárd forint értékű iparfejlesztési alap (a nyíregyházi önkormányzat és a XID Befektetési Zrt. egyaránt 250 millió forinttal járul hozzá a közös projekthez) alkalmas arra, hogy további munkahelyteremtő, termelő, szolgáltató cégek érezzék vonzónak a várost és a térségét. Ebben az ellenzéki képviselők is egyetértettek, üdvözölték a befektetésösztönző lépést.

KM

Látványos lesz a szökőkút

Egy interpellációban szóba került a sóstógyógyfürdői fejlesztés. „Nem értünk egyet a szökőkút tervezett kialakításával. Több mint ezer aláírás gyűlt össze, mindannyian ellenzik az újítást. Van-e lehetőség változtatásra?” – kérdezte az ellenzék. Dr. Kovács Ferenc polgármester közölte, hogy a komplex fejlesztés száz százalékos bruttó uniós támogatása 992 millió forint, a beruházás tervezett átadása 2021 szeptember vége. Az élményfürdő melletti részen turisztikai látványosságnak ígérkezik a fény- és hangjátékokra is képes szökőkút, a szükséges engedélyek adottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában