emlékezünk

2020.10.31. 20:00

Mindenszentekre készülődve

Mindenszentek idején megtelnek a piacok virágárusokkal, a kínálatban megjelennek a koszorúk, mécsesek is.

20201028 Nyíregyháza fotó: Dodó Ferenc DF Kelet-Magyarország Mindeszentekre készülnek a virágüzletek.

Forrás: Illusztráció/Dodó Ferenc

Fotó: DODÓ FERENC

A nyíregyházi Búza téren a krizantém szálankénti ára 150 és 400 forint között mozog, a csokrok ára 500 forinttól indul, a kicsi cserepes virágok ára 200 forintnál kezdődik, de találtunk olyat is, amiért ezer forintot kérnek. A kisebb koszorúkat 800, a nagyobbakat már 1500 forintért beszerezhetjük, de ezek csak az induló árak, a kínálat hatalmas.

Nincs nagy forgalom

– Nincs túl nagy eltérés a virágárak között – válaszolta kérdésünkre Keczkó Éva nagycserkeszi őstermelő. – Az itt árulók fele termelő, a többiek viszonteladók. Mi, termelők nagyon összetartunk, és nem licitálunk sem egymás alá, sem egymás fölé. A viszonteladók viszont másképp képezik az áraikat, hiszen ők már egy termelőtől vásárolt virágot adnak tovább. Én erre a hétre 20 ezer szál magam termelte krizantémmal készültem. A hét elejéhez képest leestek az árak, mert a miskolci piacon viszonylag nagy árcsökkenés volt szerdán. Talán a járványhelyzet miatt, talán azért, mert a hét végére rossz időt vártak az emberek. Miután folyamatosan figyeljük a miskolci piac híreit, egy nappal később mi is lejjebb vittük az árakat, hiszen nem akartuk elveszteni a vásárlókat. Hét közben délelőttönként kevesebben jöttek, és várhatóan ilyen csendes lesz a forgalom szombaton és vasárnap is, mert szerintem az idősebbek félnek a járványtól, s inkább otthon maradnak.

A 38-as főúton Nyírtelek után pár kilométerrel áll Popovics Júliáék portája, a család évek óta foglalkozik virágkereskedéssel. Amikor megálltunk előttük, éppen nem volt náluk vásárló, így tudtunk egy kicsit beszélgetni.

– Csak krizantémot árulunk ilyenkor – árulta el Popovics Júlia.

– 150 forint a legolcsóbb, 400 a legdrágább szálanként. A művirágos koszorúink 1300, az élő virágosak 1800 forintba kerülnek. Bejáratott vevőkörünk van, a legtöbbjüket már ismerősként üdvözöljük. Azt tudom, hogy az utolsó napokban feljebb szoktak menni az árak, de ezzel mi nem foglalkozunk. Ha mi is emelnénk, a vevők többsége elmenne és soha többé nem jönne vissza, ezt pedig nem szeretnénk.

Többszöri látogatás

Kalmár Csillával az Északi temetőnél futottunk össze. Tapasztalata szerint nagyok az eltérések az árakban, ezért nem a temetőnél, hanem a piacon szokta megvenni a virágokat, ide a sírdíszekért jött.

– Mindent mindig ugyanazon a helyen veszek meg, nem járom végig amiatt a várost, hogy hol tudnám esetleg olcsóbban beszerezni – mondta Csilla. – Mű- és élő virágos koszorúkat és fatalpas díszeket vásároltam. A krizantémok megvételével nem várok vasárnapig, olyan helyen tudom tárolni a csokrokat, ahol biztos, hogy a hét végéig nem fonnyadnak meg.

Kalmár Csilla elárulta, szombaton a már eltávozott barátai sírját keresi fel, majd a lányával elutazik a szülőhelyére, Miskolcra az édesanyjához, akivel vasárnap látogatják meg pár éve elvesztett édesapja s a nagyszülei végső nyughelyét.

Az Északi temető környékén nagyon sok a virágüzlet. Az árak itt kicsit magasabbak, mint a piacon. A krizantém szála a temetővel szemben 400 forintnál kezdődik, a mécsesek darabját 200-tól egészen 3000 forintig kínálják, a kisebb koszorúkat 1600 forinttól lehet megvenni, a nagyobbak ára akár a 15 ezer forintot is eléri.

Csokrok, mécsesek

A temető mellett szegfűt is kínálnak szálanként 250 forintért, a krizantém itt is 400 és 500 forintba kerül, a teamécsesek darabja 30 forint, a fedelesekért 250 forintot kérnek. A kapun belül a krizantémcsokrokat 2000 forintért árulják, a mécsesek ára 320 forintnál kezdődik.

A temetőben délelőtt nincs nagy forgalom. Egy idősebb házaspár állt le pár percre kicsit beszélgetni.

– Nyugdíjasok vagyunk, sajnos egyre több olyan szerettünkre kell emlékeznünk, akik már nincsenek közöttünk – tudtuk meg Szabó Lajostól és feleségétől.

– A csokrokat, koszorúkat és a mécsesek nagy részét már korábban megvettük részben a piacon, de a mécseseket bevásárlóközpontban szereztük be. Minden délelőtt megállunk néhány korábbi barátunk, távoli rokonunk sírjánál, elhelyezzük a virágokat, mécseseket gyújtunk, és csendben gondolunk rájuk. Igyekszünk a jó emlékeket felidézni, így a halottaink még mindig velünk maradnak. A közeli rokonaink nyughelyét mi is vasárnap délután keressük majd fel.

JG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában