Nyíregyházi Egyetem

2020.11.30. 13:03

Egy korábban már jól működő együttműködést újított meg a két vezető

Az év végének közeledtével a Nyíregyházi Egyetem új együttműködési megállapodást hozott tető alá a megye egyik legnagyobb akkreditált képzési és tudományszervező szervezetével, a nyíregyházi TIT Jurányi Lajos Egyesülettel.

Az aláírási ceremónia előtt – amelyen az egyetem kancellárja, Halkóné dr. Rudolf Éva is jelen volt – Vassné dr. Figula Erika rektor rámutatott, hogy egy régóta élő kapcsolatot deklarálnak, és újítanak meg. – Elsősorban a felnőttképzésre fogunk fókuszálni, így a mostani megállapodás nagyon fontos az intézményünknek. A pályázati munkát kölcsönösen támogatni és segíteni kívánjuk, szakmai segítséget nyújtunk egymásnak a különféle kutatási fejlesztési pályázatokhoz. Közösen is indítanánk különféle felnőttképzési kurzusokat. Az együttműködést ki kívánjuk terjeszteni a tanár továbbképzésre, a tudományos-ismeretterjesztő, valamint egyéb programok, előadások, előadás-sorozatok, nyári táborok szervezésére is. Mivel a terveink között a középiskolások bevonása ugyancsak szerepel, közösen meg szeretnénk újítani a szakkörszervező munkát, és a természettudományos ismeretterjesztést – hangsúlyozta az egyetem rektora.

Együttműködési megállapodást írtak alá a Nyíregyházi Egyetem és a TIT Jurányi Lajos Egyesülete
Fotó: Dodó Ferenc

Megújulás és innováció

Őt követően a TIT Jurányi Centrum igazgatója, Büdszentiné Szép Enikő is megerősítette, hogy a közös munka immár hagyomány, hiszen a kilencvenes és a kétezres években is rendelkeztek élő együttműködési megállapodással, és tartottak közös tudományos-ismeretterjesztő előadásokat, szerveztek nyári egyetemi rendezvényeket. – Megtiszteltetés, hogy ez a hagyomány most ismét felülíródik, ráadásul olyan keretek között, amely az alapszabály szerinti alaptevékenységünkkel is teljesen mértékben megegyezik. Bízunk a gyümölcsöző kapcsolatban, hiszen büszkén mondhatom, ott vagyunk a megye első öt felnőttképzője között. Sajnos a klasszikus tudományos-ismeretterjesztés már a múlté, ezért a megújulásra, az innovációra is ügyelnünk kell – szögezte le Büdszentiné Szép Enikő. Megígérte, hogy minden lehetséges eszközzel népszerűsíteni fogják az egyetemen folyó munkát, ezáltal még több fiatalnak csinálva kedvet ahhoz, hogy ide jelentkezzenek.

MJ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában