Kelet-retró

2020.11.20. 17:30

Férfi volt az első nyíregyházi „óvónő”

Régi szakmák utolsó mohikánjai Szabolcsban, új szobor a tiszalöki erőműnél. Felidézzük, miről írt a Kelet-Magyarország évtizedekkel ezelőtt ezen a napon.

1960. november 20., vasárnap

A tiszalöki erőműnél impozáns, nyolc méter magas szobrot állítottak fel. A nagyszerű alkotás még szebbé teszi az erőmű látképét.

1970. november 20., péntek

Régi szakmák utolsó mohikánjai Szabolcsban

Egyrészt az iparosítás, másrészt a divatok változása feltétlenül közrejátszik abban, hogy a hajdan oly népszerű szakmák manapság megszűnőben vannak. Ha egy-egyből ma még többen is dolgoznak, annak az az oka, hogy művelőik idős emberek, akik már nem vállalkoznak arra, hogy új foglalkozást válasszanak.

Jellemző például, hogy Szabolcsban a még működő 30 bognár és kocsigyártó mind igen idős, és szakmunkástanulója sincs. Velük hal ki a szakma. Mézeskalácsos négy található a megyében, ők főleg a vásárokra dolgoznak. Cukorkakészítő még kettő dolgozik, de nehezen bírják a versenyt a nagyüzemi édességgyártással. A két szita- és rostakészítő is tanuló nélkül dolgozgat, pedig gyártmányaik iránt volna igény.

Érdekes, hogy a kötélverők száma még mindig 13, sajnos tanulójuk nincs. Gyártmányaik nélkülözhetetlenek, és nem tudni, mi lesz, ha szakmájuk gyakorlását öreg koruk miatt egyszer abbahagyják.

1990. november 20., kedd

Férfi volt az első nyíregyházi „óvónő”

Elsőként az országban Nyíregyházán nyithatja meg kapuját az óvodamúzeum. Ennek előzményeként óvodatörténeti kiállítást mutatnak be a megyeszékhely 12. számú, Stadion utcai óvodájában.

Több éve kezdődtek meg az előkészületek, hosszabb ideje gyűjtik már az óvodatörténeti emlékeket, dokumentumokat a Krúdy utcai óvodában, Harcsa Tiborné óvónő vezetésével. A gazdag és értékes anyagot eddig sufnikban, raktárakban őrizték, abban bízva, hogy mielőbb méltó helyükre kerülnek. Felcsillant a remény tavaly ilyenkor, amikor az illetékesek műemléki védelem alá helyezték a Körte utcai óvoda épületét, azt a városképi szempontból jellegzetes házat, ahol a tervek szerint az óvodamúzeumot elhelyezik. Sajnos, erre tovább kell várni, de a Stadion utcán látható kisebb gyűjtemény bemutatásával egy lépéssel közelebb jutnak a célhoz.

Most a bőség zavarával küzdve válogatták ki azokat a tárgyakat, melyek az óvodai életet jellemzik a kisdedóvástól a napközis óvodáig. Dokumentumokat tekinthetnek meg a nézők az óvodatörténet nyíregyházi múltjából. Többek között olyan érdekességeket is megtudtunk: férfi volt az első nyíregyházi óvó, a gyermekek szüleik anyagi helyzete szerint fizettek, a szegény gyermekek ingyen tanulhattak az óvodában.

Az első nyíregyházi óvoda megnyitása szívügye volt az egész városnak. Jótékony célú előadások bevételeiből és adományokból fedezték a költségeket, hogy 1846. november 23-án az óvoda megnyíljon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában