Növekszik a pszichés teher

„Rendkívüli teher van az egészségügyön” – mondta a napokban az országos tiszti főorvos, dr. Müller Cecília. Azóta dinamikusan emelkedett a fertőzöttek száma, hatalmas nyomás alatt dolgoznak az orvosok, nővérek és más egészségügyi alkalmazottak. A technikai és emberi erőforrások végesek, és gondolni kell az egészségügyi személyzet lelki leterheltségére is, azon túl, hogy erőn felül teljesítenek a kórházakban, rendelőkben, a mentőszolgálatoknál, a kimerítő munka mentálisan is próbára teszi őket.

Rugalmasság, töltekezés

– Az egészségügyben dolgozók hivatástudatból, lélekből állnak helyt. Egyszerre több stressztényező is sújtja most őket, de mind közül a kiszámíthatatlansággal, a bizonytalansággal kell leginkább megküzdeniük. A személyiség rugalmas ellenállási képességét (rezílienciáját) kell fejleszteni, és tudatosítaniuk kell magukban, hogy ebben a helyzetben óráról órára változhatnak a dolgok, a hirtelen bekövetkező fordulatokhoz pedig alkalmazkodni kell, a tervezhetőség most sokkal kisebb mértékű az életükben, mint máskor. Ennek elfogadása segíthet leginkább abban, hogy ne törjenek meg az egészségügyi dolgozók – mondta el lapunknak dr. Móré E. Csaba pszichiáter.

A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Felnőtt Pszichiátriai Osztály vezető főorvosa hozzátette, a legnagyobb gond a kimerülés, az egészségügyi és a szociális szférában dolgozók kifáradása a hosszúra nyúlt járványban.

– A félelem, a stressz olyan faktor, ami az immunrendszer működését 90 százalékban blokkolhatja, a terhelt, szorongásos állapot megbetegítheti a még hadra fogható személyzetet, ezért jobb, ha tudatosan a feladatra fókuszálnak, arra, mi az, amit mindenki a saját szintjén el tud végezni, meg tud oldani. Kétségtelen, hogy nem könnyű, amikor el kell engedni valakit. Tudomásul kell venni, hogy emberek vagyunk, segítünk, szakmailag mindent megteszünk, ám a többi nem rajtunk áll.

Lélektani szempontból rendkívül megterhelő napokat élnek át az ápolók, az orvosok, s még annál is nagyobb súlyt cipelnek döntéseikkel, amit gyorsan, szakmailag megalapozottan kell meghozniuk.

– S ezekben a döntésekben mindig ott marad egy parányi dilemma is, hogy vajon helyes volt-e, elég gyors volt-e a segítségnyújtás – sorolta a pszichiáter, milyen kételyek, félelmek rakódnak a kórházi dolgozókra kríziskezelés közben.

Dr. Móré E. Csaba hangsúlyozta: most három csoportra, a betegekre, a hozzátartozókra és a segítő személyzetre kell odafigyelni, náluk a klinikán igyekeznek mindannyiuknak pszichés segítséget nyújtani. Emellett fontos lenne, hogy az orvosok, az ápolók őszintén beszélgessenek egymással gondjaikról, problémáikról. A feldolgozás a tudatosításban rejlik, minél többet beszélnek róla, minél inkább van lehetőségük megosztani érzéseiket, annál „könnyebb lesz a teher”.

– Nagyon strapásak, zsúfoltak a napok a kórházakban, de legyen az egészségügyi dolgozóknak egy kis idejük magukra, és találják meg, hogy miből töltekezhetnek érzelmileg – mondta a pszichiáter.

KO