tüdőbetegség

2020.11.11. 11:56

Tüdőfibrózis – amitől a beteg úgy érzi magát, mintha a víz alatt élne

Amikor egy rövid séta is kifárasztja a légzőszervet.

„Mintha a víz alatt próbálna levegőt venni a beteg”

Fotó: illusztráció: shutterstock

A tüdőfibrózis sokféle tüdőbetegségben fordulhat elő, mostanság a koronavírus-járvány miatt került fókuszba. Mint ismert, a vírus elsősorban a légzőszerveket támadja meg, tüdőgyulladást okoz, illetve a fertőzés következtében tüdőfibrózis alakulhat ki.

Kihívás levegőt venni

Az Action Heller Consulting mint kommunikációs és tájékoztató cég nemrég összeszedte, milyen tünetekre, panaszokra kell figyelni.

A tüdőfibrózis során valamilyen kiváltó ágens hatására krónikus gyulladás indul el a tüdőszövetben, a léghólyagocskák és hajszálerek között, amely végül a kötőszövet felszaporodásához vezet, ezzel csökkentve a légzőfelületet.

– A tüdő rugalmatlanná, merevvé válik, mivel hegesedés alakul ki benne. Számos tünet kísérheti: megnehezítheti a légzést, légszomjat, fulladozást okozhat, ami miatt minden egyes lélegzetvétel kihívást jelenthet a betegnek, még olyan mindennapi tevékenységek végzése során is, mint egy rövid séta. Mivel minden lélegzetvétel kihívást jelent, a tüdőfibrózissal élők számára a légzés leginkább ahhoz hasonlítható, mintha víz alatt próbálnának lélegezni. Noha minden egyes ember tapasztalatai eltérőek lehetnek a jellemző tüneteket illetően, a betegség okozhat légszomjat, nem javuló köhögést, a betegségben szenvedők fáradtnak érezhetik magukat, fokozatosan fogyhatnak vagy gyors, sekélyes légzést is tapasztalhatnak.

„Mintha a víz alatt próbálna levegőt venni a beteg” | Fotó: illusztráció: shutterstock

Egyes esetekben a tüdőfibrózis progresszív – ami azt jelenti, hogy a beteg állapota rohamosan romlik, a szervek pedig nem jutnak elég oxigénhez a megfelelő működéshez –, figyelmeztetnek a szakemberek.

Hozzáteszik azt is, hogy gyakran hosszú időbe telik a tüdőfibrózis felismerése és diagnosztizálása, ezért nagyon fontos az első problémák érzékelésénél azonnal felkeresni egy tüdőgyógyász szakorvost. Jelenleg nincs ismert gyógymód a tüdőfibrózisra, azonban a megfelelő terápia lassíthatja a betegség előrehaladását, a tüdő hegesedését, segíthet a tünetek kezelésében és javíthatja a betegek életminőségét.

Keresik a gyógymódot

November elején elkezdődtek a Semmelweis Egyetemen és egyes hazai járványkórházakban azok a klinikai vizsgálatok is, amik a tüdőhegesedés kezelésében hatékony fluvoxaminterápia eredményességét vizsgálják.

Mint ismert, a koronavírus-fertőzés egyes esetekben erős immunreakciót válthat ki a szervezetből, az úgynevezett citokinvihart, ami tüdőgyulladást és többszervi károsodást eredményezhet. Ennek leküzdésében, a tüdőhegesedés kezelésében lehet segítségre a fluvoxaminterápia – jelent meg a koronavirus.gov.hu oldalon. A fluvoxamin két ponton fejti ki védőhatását a koronavírus következtében kialakult tüdőgyulladás akut szakaszában: a citokinvihart gátolja oly módon, hogy a gyulladást beindító anyagok termelődését csökkenti. Emellett pedig hosszú távon a tüdőgyulladás miatt kialakuló hegszövet termelődését is mérsékli, ezáltal kisebb felületen károsodik a tüdő, vagyis nagyobb marad a légzőfelület. A szakemberek azt várják a terápia hatásaként, hogy a koronavírus-szövődményként kialakuló és gyakran elhúzódó légzési nehezítettség is rövidebb ideig áll majd fenn.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában