Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.12.11. 17:25

Értékké lett örökségeink

Négy új értékkel bővült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár.

Makrai Zsuzsa zománcművész munkássága is a megyei értékek részét képezi | Fotó: Pusztai Sándor

Fotó:

A megyei értéktár bizottság munkájára is rányomja bélyegét a koronavírus-járvány, ugyanis a pandémia alatt az ülések gyakorisága és a beérkező javaslatok száma jelentősen csökkent. Legutóbb november 10-én döntöttek arról, mely települési értékek kerüljenek be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei értéktárba.

Baracsi Endre, a megyei bizottság elnöke pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: Makrai Zsuzsa zománcművész művészeti tevékenységével, prof. dr. Pethő Ferenc munkásságával, a Szent László zarándokút megyei szakaszával és a hetefejércsei temető különálló, bori Horváth sírkertjével 133-ra bővült a megyei értékek száma.

– Mind a négy érték különleges, és érdemes arra, hogy egy kicsit bővebben is beszéljünk róla – tette hozzá Baracsi Endre, aki idézett a javaslattevők indoklásából.

Országosan is egyedülálló

Makrai Zsuzsa festőként és grafikusként kezdte a pályáját, 1982-ban szeretett bele a zománcba, és ez a vonzalom azóta is tart. Ő az alapítója a nyírbátori Zománcműhelynek, és évtizedekig vezette a város képzőművészeti alkotóházát. Angyal Mária művészettörténész így vélekedik róla: Makrai Zsuzsa mindent tud a zománcról, rézlapra és vaslemezre készült munkái a szellem és a gondolat, az érzelem és a hit bűvkörében keletkeznek, miközben technikailag semmi sem elnagyolt, minden pontosan kiszámított és kidolgozott. Művészete emléket állít a nagyhírű Báthoriaknak, szolgálja kultuszukat, átírva, átmentve az utókor számára.

Makrai Zsuzsa zománcművész munkássága is a megyei értékek részét képezi | Fotó: Pusztai Sándor

Prof. dr. Pethő Ferenc 30 évesen kapott kinevezést a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet gyümölcstermesztési osztályának vezetésére. Elindította az almafajtaváltást hazánkban, emellett napjainkig uralkodó és sikerrel termesztett meggy­fajtánk, az újfehértói fürtösmeggy nemesítése is az ő nevéhez fűződik. Kutatói munkássága során olyan, nemzetközileg elismert eredményeket ért el, amelyek külföldön is erősítik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Magyarország hírnevét.

A bori Horváth család hetefejércsei temetője jól példázza egy köznemesi család összetartozását, tradíciótiszteletét. Bereg vármegye főispánja, bori Horváth István az 1800-as évek végén létesítette az országosan is egyedülálló sírkertet. A család tagjai a Bereg felemelkedését szolgálták, ezért emlékük fenntartása követendő példa.

A Szent László zarándokút megyei szakaszát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei értékké válás után a magyar nemzeti értékek közé is felterjesztette a megyei értéktár bizottság.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában