nyíregyháza

2020.12.14. 15:13

Liszt, burgonya, arcmaszk adomány több mint 800 családnak

Jászai Menyhért, Nyíregyháza MJV alpolgármestere egy az önkormányzat által biztosított többszáz darabos arcmaszk adományt adott át Lengyelné Pogácsás Máriának, a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatójának a Városházán.

Fotó: Szarka Lajos

A mosható, vasalható, többször használható arcmaszkok mellett 4.000 kg burgonyát is küldött az önkormányzat a központ ellátottjainak, valamint 1.500 kg lisztet a NAK-TAN Agrár Információs, Szolgáltató és Oktatásszervező Nonprofit Közhasznú Kft. -nek köszönhetően a Magyarok Kenyere program keretében.

Jászai Menyhért hangsúlyozta, hogy az önkormányzat ebben az évben is már több alkalommal segítette a rászorulókat. Tekintettel a járványhelyzetre, korábban fertőtlenítőszereket és maszkot kaptak a hátrányos helyzetben élő családok, tavasszal nyíregyházi cégek, vállalkozások felajánlásainak köszönhetően az önkormányzat maszkot küldött minden nyíregyházi nyugdíjasnak.

Fotó: Szarka Lajos

Emellett a korábbi évekhez hasonlóan a szociális ellátások és szolgáltatások folyamatosan elérhetők. Így többek között már zajlik a tűzifa osztás. A nyíregyházi nyugdíjasok számára már lassan egy hónapja szállítják az önkormányzat által nyújtott karácsonyi ajándékcsomagokat. Idén erre több mint 25 ezer nyíregyházi nyugdíjas jogosult.

Lengyelné Pogácsás Mária az átadáson elmondta, a központ elsősorban azokhoz a családokhoz juttatja el az ajándékcsomagokat, akikkel az év folyamán együttműködött a különböző szociális, életviteliteli problémák megoldása érdekében. Több mint 800 háztartás veheti át az intézmény családsegítőitől a liszt (5kg/háztartás) burgonya (5 kg/háztartás) és szájmaszk felajánlásokat. Az adománycsomagok összeállításánál a szakemberek figyelembe veszik a családok helyzetét, rászorultságát, valamint a Központtal való együttműködését – áll a városháza szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában