Szabolcs-Szatmár-Bereg

2020.12.08. 20:00

Magyarok Kenyere: sikeres volt az adománygyűjtés

Az idén a tavalyinál is több, összesen 34,84 tonna búza gyűlt össze a megyében.

Forrás: Kamara

Tíz éve indult el a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű program, melynek során a magyar gazdák ebben az esztendőben is a felajánlották gabonájuk egy részét a rászoruló anyaországi és külhoni magyar gyermekek ellátására.

A nemzeti összetartozás évében hangsúlyoznunk kell, hogy mi, a világ magyarsága egy kenyéren vagyunk, amely 15 millió búzaszemből áll össze a nemzet testévé, és amelynek kovásza az összefogás ereje.

– Örömmel tölt el minket, hogy igenis vannak jó szándékú emberek, akiknek fontos a segítségnyújtás. Az idén a tavalyinál is több, összesen 34,84 tonna búza gyűlt össze, ez a mennyiség 163 adományozó felajánlásából jött össze. Az a tapasztalatunk, hogy ez a program tényleg fontos az embereknek. Évről évre növekszik az adományozók száma és az adományozott mennyiség is – fogalmazott Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke a napokban megtartott szűk körű találkozón, melyen részt vettek az adományozó szervezetek képviselői is, így Gurály Edina, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének igazgatója és Nagy Erzsébet, a nyíregyházi családsegítő központ vezetője is.

Új gyűjtőpontok

– Az összegyűjtött búzát a timári Vetőmag és Szárító Kft. segítségével szállítottuk át a Nyírség-Hasso baktai malom­üzemébe, ahol végül a liszt elkészült – emelte ki Rácz Imre a kamara nyíregyházi székházában megtartott adományozóünnepségen. Hozzátette, reméli, hogy jövőre is ilyen sikeres lesz a program, és ismét növelni tudják a felajánlás mennyiségét.

– A következő évre már új vállalkozások, új gyűjtőpontok jelentkeztek be, hogy munkájukkal segíthessék a Magyarok Kenyere támogatói programját – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, Rácz Imre.

Az adományozók névsora

Timári Görögkatolikus Egyházközség, Nyíregyházi Egyházmegye Egyházmegyei Karitász, Nyírségi Református Egyházmegye, Kárpátaljai Református Egyházkerület Elnöksége, Kelet-Magyarországi Református Nevelőszülői Hálózat, Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ, Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény, Magyar Vöröskereszt megyei szervezete, Geszteréd önkormányzata, Beregsurány önkormányzata, Tarpa önkormányzata, Jármi Református Egyházközség, Újfehértó önkormányzata, Csenger önkormányzata, Te is Segíthetsz Támogató Alapítvány, Márokpapi önkormányzata, Nyírgyulaj önkormányzata, Túrricse önkormányzata, Nagyvarsányi Református Egyházközség Idősek Otthon, Baktalórántházi Református Egyházközség.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában