Egészségügyi Kar

2020.12.02. 20:00

Veszélyhelyzetben is erősek

A pandémiás helyzet megmutatta az Egészségügyi Kar értékeit.

Az Egészségügyi Kar szakjai az ország minden részéből vonzzák a hallgatókat

Fotó: Pusztai Sándor

– Elődeim olyan erős alapokat tettek le, amelyekre építkezhetünk, és amelyek nélkül nem tudnánk kezelni ezt a jelenlegi, rendkívüli helyzetet – így fogalmazott dr. habil. Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja azon az online konferencián, amelyet a napokban a felsőoktatási intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről rendeztek, és amelyen a korábbi dékánok – dr. Lukácskó Zsolt, dr. Kalapos István, dr. Semsei Imre és dr. habil. Fábián Gergely – elevenítették fel az elmúlt három évtized legkomolyabb mérföldköveit.

Elhangzott: a 30 éves jubileumi esztendő olyan kihívások elé állította a kar vezetését, amilyenekkel korábban senkinek sem kellett megküzdenie, de a kiváló közösségnek köszönhetően másoknál zökkenőmentesebben sikerült kezelniük a járvány oktatásra gyakorolt hatásait.

Újfajta kommunikáció

– Inkább vagyok most válságmenedzser, mint dékán, és a pandémia azért is jelent óriási kihívást, mert senkit sem tudtam megkérdezni, annak idején ezt hogy oldották meg. Ebben senkinek sem volt tapasztalata, és bár vezetőként el kell fogadnunk, hogy változó világban élünk, amikor tavasszal azt mondták, hogy holnaputántól másfajta módon kell oktatnunk, nem volt könnyű pillanat. De megoldottuk, a helyzet pedig megmutatta a kar értékeit, erősségeit.

A problémák megoldásához a különböző generációknak össze kellett fogniuk, újfajta kommunikációra volt szükség, és a külső partnereinkkel is szorosan együtt kellett működnünk azért, hogy a képzési időszak végén jól felkészült szakemberek kaphassanak diplomát.

– Ez utóbbi akkor, amikor egyik napról a másikra minden szál elszakadt, nem tűnt egyszerűnek, hiszen a gyakorlati tárgyak oktatását is meg kellett oldani. A digitális oktatásra átállás a szervezési nehézségek mellett anyagi szempontból is kihívást jelentett, de ebben is megmutatkozott, hogy mennyire erősek a kapcsolataink, hiszen sok külső partnerünktől kaptunk segítséget. Most, ősszel ismét át kellett állnunk a digitális tanrendre, de már van tapasztalatunk, és olyan összetartó közösség áll mögöttünk, mellettünk, hogy át tudjuk vészelni ezt a helyzetet – mondta Móré Marianna, aki a jövőről is beszélt.

Számukra ez a természetes

– Jövő ősztől Szolnokon képzéseket indítunk, ez pedig legalább akkora kihívást jelent, mint az intézmény 1990-es létrehozása. Ott is ki kell építenünk azt az emberi és szakmai tőkét, ami itt, a megyében már a rendelkezésünkre áll, és amire ott majd alapozhatunk. Kiváló kiindulási pont, hogy a szociális és oktatási intézmények is támogató légkörrel várnak bennünket – mondta a dékán, aki arról is beszélt, hogy most, amikor a hallgatóik önkéntesként vesznek részt a járványügyi védekezésben, újra kiderült, hogy az oktatók nem pusztán szakmai ismereteket adnak át a diákjaiknak, hanem azt a szemléletet is, amelynek köszönhetően senkit sem kellett külön kérni a segítségnyújtásra: a karon tanulók számára ez természetes.

SZA


Dékánok, feladatok

Lukácskó Zsolt, a kar alapító dékánja úgy fogalmazott: a megye vezetősége 30 éve jól látta, hogy ha a térség fel akar emelkedni, az egészségügy felé kell nyitni. Kalapos István azt mondta, vezetése alatt az egyik legnagyobb feladatot az jelentette, hogy minél több oktatójuk szerezzen PhD-fokozatot, és ez sikerült is. Fábián Gergely a nemzetközi partnerségi viszonyok jelentőségéről beszélt, és elmondta, nagyon kevés intézménynek van olyan széles körű kapcsolatrendszere, mint az Egészségügyi Karnak. Semsei Imre szerint fontos, hogy a kar mindig gyorsan alkalmazkodott a társadalmi igényekhez, és ennek megfelelően indított képzéseket – erre az egyik legjobb példa a gerontológia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában