Képeslapokon a kisvasút múltja

– Megérkeztünk Nyíregyházára, az állomás épülete előtt vártak ránk a nyírszőlősi rokonaink, és zakatolva jött egy fényes valami, aminek az ablakain tompa, narancsos fény szűrődött át: az volt a kisvonat – így emlékszik vissza élete egyik meghatározó élményére Czimbalek Dávid, akit gyerekként babonázott meg a vasút.

A szerelem azóta tart, és mára tárgyiasult formát is öltött: a gyűjteményét főként képeslapok, ezen túl táblák, sapkák gazdagítják, hogy a mozdonyok, kocsik, sínpárok múltjáról meséljenek. A Nyírvidéki Kisvasúthoz köthető ereklyék különösen közel állnak a szívéhez, és ez nem véletlen: sokat utazott a 2009-ben bezárt vonalakon, kedves emlékekből így nincs hiány.

Varázslatos világ

– Az édesanyám, Pámer Erzsébet a nyírszőlősi Pámer családban nevelkedett, és bár mi egy Gödöllő melletti településre, Hévízgyörkre költöztünk, a család nagy része ottmaradt, így gyakran utaztunk oda látogatóba. Volt egy nagynéném, Pámer Józsefné, akit nagymamámként szerettem, s ő is nagymamai szeretettel fordult felém. Tudta, mennyire szeretem a vonatokat, így nemegyszer előfordult, hogy a náluk töltött nyaralások alkalmával a kisvonatozás volt a napi programunk. Bementünk Nyíregyházára, és onnan vagy Balsa, vagy Dombrád volt az úti cél, de Sóstóra is sokat jártunk vonattal.

– Számomra ez egy varázslatos világ, a vonatok a mai napig megdobogtatják a szívemet, bár tudom, hogy a jelenkor igényeinek már nem felel meg a kisvasút: ki akar öt–hat órát eltölteni azzal, hogy elmenjen Dombrádra és vissza?

A nosztalgiázás mellett arra viszont szerintem tökéletes lenne, hogy Sóstóig ezzel kiránduljanak az emberek

– mondja Dávid, aki miután vasutas körök tagja lett, közelebb került a képeslapokhoz is.

– Az egyik ismerősöm újakat gyűjtött, és amikor évekkel ezelőtt megláttam egy régi példányt az interneten, rövid gondolkodás után úgy döntöttem, hogy megveszem. Nem volt olcsó, de nem csak emiatt hezitáltam: tudtam, hogy ha egyszer elkezdem, már nem lesz megállás. Mindig csak egy-egy darabot veszek, de cserélek is, és igazi ritkaságaim is vannak.

– A legrégebbi képeslapom 1904-ből való, az Alföldi Első Gazdasági Vasút látható rajta, és alig pár évvel később készült az első olyan, ami a nyíregyházi közlekedéshez köthető. Több mint ezer képeslapom van, ezek közül hetvenet 1945 előtt készítettek. Vannak festett, színezett lapjaim, és olyanok is, amelyeknek az egész hátoldala a címzés helye, a kétosztatú ugyanis csak később jelent meg, de őrzök olyanokat is, amelyeknél tussal írtak a képre.

Ez lett a munkája

– A régi nyíregyházi villamosról és a kisvonatról körülbelül száz képeslapom van, ezek közül 60 darab rendszerváltás, közel 40 pedig világháborúk előtti, a nagyon régiekre természetesen jobban kell vigyázni – ezeket egy bőrkötéses, berakókkal ellátott albumban őrzöm.

– Vannak sapkáim, nyakkendőim, szemaforom, az egyik legnagyobb becsben tartott ereklyém pedig egy ajándék: a családom valahogy megszerezte a nyíregyházi állomás bélyegzőjét – mondja Czimbalek Dávid, aki az évek során támogatókra és mentorokra talált, akik közül számára a legkedvesebb Nagy József, a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkára.

Sok korabeli fotója is van a kisvasútról, amelynek történetét kutatja is, sőt egy ismerősével megkeresték a járművek műszaki terveit, és ma már kisvasútmodelleket is készít. A gyerekkori szerelem pedig nem csak hobbiként van jelen az életében: közgazdászként végzett, a diploma megszerzése után pedig a MÁV-Start Zrt.-hez jelentkezett, és azóta is ott dolgozik, a menetrendekkel és a MÁV–Volán integrációval foglalkozik.