Tiborszállás

2021.01.22. 10:03

Visszakerültek a munkaerőpiacra

A céges autóbuszok Tiborszállásról is elszállítják a dolgozókat.

MML

Fontos célja a tiborszállási önkormányzatnak is, hogy a közfoglalkoztatottak minél hamarabb visszakerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra. Mint Tulbura Gábor polgármester lapunknak elmondta, ezzel kapcsolatban sikerült eredményeket elérni, hiszen míg 2014-ben hetven helybeli alkotta a közmunkások csapatát, addig napjainkban már csak tizenketten vannak, a többiek sikeresen elhelyezkedtek az elsődleges munkaerőpiacon. A biztos anyagi lét az alapja annak, hogy így már szívesebben vállalnak gyermeket a településen élő fiatalok. A volt közmunkások Mátészalka és Nyírbátor térségében működő üzemekben helyezkedtek el.

– Annyiban tudtam segíteni, hogy buszmegállót építtettem a falu központjában, s a tárgyalásoknak köszönhetően a munkásokat szállító céges autóbuszok most már eljönnek Tiborszállásra is, s hozzák-viszik az embereket. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van nálunk vonatközlekedés is, naponta több vonat megy Mátészalkára. A tizenkét közmunkás a település üzemeltetésében vesz részt: dolgoznak konyhai kisegítőként, nyáron mezőgazdasági munkát végeznek: megtermelik a konyhára az alapvető élelmiszereket.

Télen az árkok, utak karbantartása a feladatuk. A szociális tűzifát is velük szállíttatta ki az önkormányzat, hiszen egy idősnek a szállítás megszervezése nagy gondot jelentett volna – mondta a község vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában