Férfiak fókuszban: Farkas Bertalan

2021.02.07. 07:00

Egy űrhajós százat hoz vendégségbe

Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst az űrkutatás hétköznapokban játszott szerepéről is faggattuk.

Nyéki Zsolt

Budapest 20121228 Vegyes 2012 Farkas Bertalan ûrhajós

Fotó: Czerkl Gábor

Repül az idő, és valóban: több mint negyven év röppent el azóta, hogy az első magyar űrhajós megjárta a világűrt. Aki megélhette a pillanatot, soha nem felejti el, milyen féltő, rajongó szeretet vette azonnal körbe a még fönt, az űrben dolgozó Farkas Bertalant, s lett az egész ország Bercije.

Mi pedig büszkék vagyunk, hogy megyénk szülötte – ezt az interjút is Gyulaházán adta lapunknak.

Itt és most visszatekintve, mi jut elsőként az eszébe 1980. május 26-ról?

Az, hogy mikor lehetne újra repülni... Persze hetven év fölött ez már biztosan nem jön össze, de akkoriban ez nagyon foglalkoztatott, élt bennem a remény, hogy talán sikerülhet. Az első űrrepülés egy álom volt, elképzelhetetlennek tűnt, hogy én leszek a kiválasztott sok-sok remek vadászpilóta közül. A második már tudatos küldetés lett volna, egy egészen más felkészüléssel.

A Kelet-Magyarország folyamatosan tárja az olvasói, hírportálján, a Szabolcs Online oldalain keresztül pedig az egész ország s világ elé Szabolcs-Szatmár-Bereg mindennapjait, az itt élők szívós, kitartó munkáját. Mindig nagy örömmel számolunk be azokról az eredményekről, teljesítményekről, amelyekben az egyén sikere a közösséget is erősíti, és öregbíti szűkebb hazánk hírnevét. Ezt tükrözi a legutóbbi magazinunk is, amely „Férfiak fókuszban” címmel jelent meg.

Megyénkben élő, vagy itt született és eltéphetetlen gyökerekkel ide, hozzánk kötődő férfiak pillantottak vissza pályafutásuk eddigi főbb mozzanataira. Közösen értékeltük az elmúlt időszak nagy kihívásait, és kerestük együtt a siker receptjét, ami másoknak is követhető példával szolgálhat a problémák megoldásához. Az ugyanis egyértelműen kitűnik: sikeres emberek portréi köszönnek vissza az írásokból. Győződjön meg erről Ön is!

Különös ez: amikor fönt voltam, és néztem ámulattal, csodálattal bolygónkat, a Földet, azért az is felderengett, hogy majd jó lenne épségben visszatérni oda. Aztán amikor leértem, és föltekintettem az égre, akkor már vágytam vissza. Ma már a kor technikáját használom ki, okostelefonon követhetem nyomon az űrállomás mindenkori helyzetét.

Mi minden tölti ki az eltelt negyven évet?

Rengeteg öröm, sok tapasztalat, megpróbáltatás, egy érdekes, izgalmas életpálya csúcsokkal és völgyekkel, amelyekkel meg kellett birkózni. Sok lehetőség adódott, sok mindent megpróbálhattam, ez folyamatos tanulással járt szakmailag és emberileg nézve egyaránt.

Megtapasztalhattam, hogy vannak emberek, akik őszinte tisztelettel adóznak egy teljesítmény iránt, megbízható partnerek további jó ügyek, kezdeményezések vállalásában, és vannak, akik csak érdekből közelednek, a figyelem, a hírnév hasznát lesve. Furcsa volt olykor rosszindulattal is szembesülni, amikor irigység vagy más okok miatt gáncsoltak, és mindig akadt olyan újságíró, aki ehhez asszisztált, aki ezért kapta a fizetését.

Példa erre a Gyulaházára elképzelt űrközpont, amelyet még a részletes terv ismertetése előtt kiforgattak.

Nehéz higgadtan minősíteni a sajtónak azt a részét, amely azon élcelődött, hogy Gyulaházán űrbázis, meg kilövőállomás lesz. Belül őrlődtem, hogyan lehetnek olyan emberek, akik azt sem tudják, mi a pontos terv, mit szeretnénk itt megvalósítani, csak találgatnak, azt is a gúnyolódva. Persze nem nehéz meglátni e mögött a politikai haszonlesést.

Szerencsésnek érzem magam, mert Gyulaháza lakosságával, élükön a település polgármesterével, Bardi Bélával együtt küzdünk a közös célért, közösen szeretnénk építeni valami értékeset és maradandót. Példa lehet ez másoknak is.

Megjárta a világűrt, de rendületlenül ragaszkodik a világ pici pontjához, a szülőföldjéhez.

Erősek a gyökereim, amelyek megtartottak Gyulaházán, ahol születtem, Kisvárdán, ahol diák voltam, Nyíregyházán, ahol repülni tanultam, ebben a megyében. Ez olyan kötelék, amelyet semmi nem kezdhet ki, s amely a megpróbáltatások elviseléséhez is erőt ad. Aki nem így viszonyul a szülőföldjéhez, a tanáraihoz, az első, igazán őszinte barátságokhoz, az sebezhetőbb lesz élete során.

Az élete ma is az űr és annak kutatása körül forog. Milyen programokon dolgozik?

Az űrkutatás a magyar gazdaság fejlődésében meghatározó szerepet játszik. Kevesen ismerik fel ennek a jelentőségét, pedig eredményeit most is láthatjuk a hétköznapi élet minden szegletében. Ma nem lenne okostelefon az űrben végzett kísérletek nélkül, említhető a televíziózás, a rengeteg új anyag, mint például a kevlár, de a meteorológia, a katasztrófavédelem is nagyban támaszkodik az űrtechnológiára.

A mezőgazdaságban műholdas navigációval működnek traktorok, kombájnok, de már a közeli jövőben várható az önvezető autók elterjedése, s e kutatásba Magyarország nagy elánnal kapcsolódott be. Az űrkutatás segíti az innovációt, ezt sokáig nem ismerték fel itthon, de a helyzet szerencsére változott, a jelenlegi kormány más szemlélettel áll ehhez.

Milyen megbízatással vonták be?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felkért arra, hogy tanácsadóként segítsem hazánk részvételét az űrkutatásban és nemzetközi együttműködésekben, mert a kormány tisztában van azzal, mekkora szerepet játszik ez a gazdaság, az ország fejlődésében.

Az Európai Űrügynökség teljes jogú tagállamaként különböző programokban, kísérletekben veszünk részt, a szellemi tőkénk világszerte elismert, hogy csak a magyar építésű műhold, a Masat sikerét említsem itt.

A megbecsülés jele egy elmaradt világrendezvény is.

Az űrrepülésünk 40. évfordulójának tiszteletére Magyarország rendezte volna meg 2020-ban a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusát, de a pandémia miatt sajnos el kellett halasztani.

Ám Orbán Viktor miniszterelnök személyesen biztosított a támogatásáról, hogy ebben az évben megtartjuk, természetesen a járványhelyzet függvényében. Erről már megjelent a kormányhatározat, s reményeim szerint egy világraszóló esemény lesz, csaknem száz űrhajós érkezik majd hazánkba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában