Kállósemjén

2021.02.15. 10:00

Fiatalodik Kállósemjén

Az új, belterületi kerékpárút átalakítja majd a település arculatát.

KO

20210210 Nyíregyháza fotó: Pusztai Sándor PS Kelet-Magyarország Portré: Belicza László Kállósemjén polgármestere.

Fotó: Pusztai Sándor

– Nem várt feladatok és gyors döntések elé állította a polgármestereket a koronavírus-járvány a kisebb településeken is, csakúgy, mint a városokban. S bár az előző esztendő első negyedévében elhatároztuk, hogy ütemezetten, nyugodtan haladuk a terveink mentén, a járványhelyzet átírta mindannyiunk életét. A hivatalban az ügyintézést rohamtempóban állítottuk át elektronikusra, hogy csökkentsük a találkozások számát, vállaltuk, illetve folyamatosan biztosítottuk a közétkeztetést, emellett ha szükség volt rá, a tavalyi tanévben a digitális oktatás lebonyolításában is segített az iskolának a hivatal – tekintett vissza az elmúlt esztendőre Kállósemjén polgármestere, Belicza László.

Bölcsőde, kerékpárút

Megtudtuk, hogy a Kállay-hagyományokat őrző községben tavaly augusztusban mindössze a falunapot tartották meg, limitált létszámban, a járványügyi szabályokat betartva. Ez azért volt fontos, mert a rendezvény 25. évfordulójához érkezik, és az idén is szeretnének ünnepelni.

– Egyre vonzóbb Kállósemjén a fiatalok körében, sokan költöznek a településre, egyrészt viszonylag közel van a megyeszékhely, másrészt mi is benne vagyunk a falusi csok kedvezményezettjei között, tehát aki vidéken szeretne letelepedni, otthonteremtési támogatást is igénybe vehet hozzá. A tendenciának nagyon örülünk, fiatalodik településünk, mi pedig igyekszünk figyelembe venni a gyermekes családok kéréseit. Egy új bölcsődével gazdagodhattunk tavaly. Így ha az anyukák szeretnének visszamenni dolgozni, megtehetik, az önkormányzat biztosítja a bölcsődei ellátást helyben. Két csoportban összesen 24 kisgyermek fér majd el, már csak az eszközök hiányoznak a komfortos épületből, s mivel az óvoda szomszédságában épült fel, így az ovisok egy új játszóteret kapnak, cserébe nekiadják a bölcsődéseknek a jelenlegi udvarukat – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a beruházást saját erőből, valamint külföldről érkezett adományokból finanszírozták.

– Régóta vártunk a belterületi kerékpárútra, a tervek ­szerint az idén hozzákezdhetünk a 2,5 kilométeres szakaszhoz. Nem lesz könnyű feladat, mert naponta 6-7 ezer autó halad át településünkön, előre is kérjük a lakosság és az autósok megértését, türelmét. Az új szakasz a Nyíregyháza–Nyírbátor–Máriapócs hálózat fontos része, ami Kállósemjén arculatát is teljesen át fogja formálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában