Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.02.04. 17:30

Hálapénz: tilos adni és elfogadni is

Ajándékot továbbra is adhat a hálás beteg az orvosnak, de csak meghatározott értékben.

KM

Azt is megbüntetik, aki adja, és azt is, aki elfogadja | Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az idén január 1-jétől módosult a hálapénz adására és elfogadására vonatkozó jogszabály, a részleteket pedig nemcsak az orvosoknak, de a betegeknek is ismerniük kell – a tisztánlátásban dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője volt a segítségünkre.

Változott a büntetés mértéke

– Hazánkban 2021. január 1. előtt is büntethető volt az a beteg, aki az orvosnak hálapénzt adott, illetve az az orvos, aki a hálapénzt elfogadta. Az orvos akkor számíthatott büntetésre, ha előre kérte/kikötötte, illetve elfogadta a hálapénzt akár a betegtől, akár annak hozzátartozójától az egészségügyi szolgáltatás fejében. Ám ha a doktor nem kérte, csupán utólag elfogadta a hálapénzt, nem volt büntethető.

A gyakorlatban nagyon ritkán emeltek vádat ilyen bűncselekmény miatt, de van rá példa: annak a megyénkbeli háziorvosnak az ügye, aki tavaly a táppénzes állományba vételért kért pénzt a betegtől.

– A hálapénzt adó beteg büntetését a bíróság korlátlanul enyhítheti vagy mellőzheti, ha a bűncselekményt, mielőtt a hatóság tudomására jutott volna, bejelenti, és feltárja annak körülményeit. A kiszabható büntetés mértéke január 1-jétől megváltozott: míg korábban 3 évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető az, aki az orvosnak hálapénzt adott, ez most 1 évig terjedő szabadságvesztésre mérséklődött. Súlyosabb büntetésre számíthat viszont az, aki önálló intézkedésre jogosult orvosnak, egészségügyi dolgozónak ad hálapénzt, tehát egy osztályvezető főorvos vagy egyéb vezető személy megvesztegetése 5 év szabadságvesztéssel büntethető.

Minden esetben büntethető

– Az idén január 1-jétől hatályos új szabályok szerint az orvos és más egészségügyi dolgozó minden esetben büntethető, ha hálapénzt fogad el. Nemcsak akkor, ha az egészségügyi ellátás megkezdése előtt vagy után kéri, illetve fogadja el, de akkor is, ha nem kéri, mégis elfogadja.

Azt is megbüntetik, aki adja, és azt is, aki elfogadja | Illusztráció: Shutterstock

– Az ilyen orvos és más egészségügyi dolgozó büntetése a legenyhébb esetben 3 évig terjedő szabadságvesztés lehet. Ha a kötelességét is megszegi, a szabadságvesztés mértéke 5 évig terjedhet, ha pedig rendszeresen fogad el hálapénzt, 2–8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki vele szemben. Még súlyosabb büntetésre, akár 5–10 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az, aki önálló intézkedésre jogosult egy adott egészségügyi egységnél (ilyen lehet egy osztályvezető főorvos, aki önállóan dönt például a betegek felvételéről az osztályra).

– Nagyon fontos, hogy a büntetés az orvossal, illetve az egészségügyi dolgozóval szemben is korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben pedig mellőzhető is, ha csupán elfogadta a hálapénzt egy alkalommal, de nem szegte meg a kötelességét, és ha ezt, mielőtt a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, a kapott jogtalan vagyoni előnyt vagy annak ellenértékét pedig átadja, és feltárja a körülményeket.

Jogtalan előny

– A törvény meghatározza, hogy az egészségügyben mi minősül jogtalan előnynek, és részletesen leírja, hogy az egészségügyi dolgozó a szolgáltatás nyújtása után egyszer elfogadhat a betegtől vagy rá tekintettel mástól olyan ajándékként adott tárgyat, aminek az értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének öt százalékát.

Pénzt tehát nem lehet adni, sem elfogadni, kizárólag ajándékot, de azt is csak az egészségügyi ellátás után, egy alkalommal, ennek értékét pedig a mindenkori minimálbérhez igazítja a törvény

– tudatosítja a sajtószóvivő.

– Ha folyamatos benntartózkodás mellett végzett, hosszú ideig tartó egészségügyi szolgáltatásról van szó, kéthavonta egy alkalommal fogadhat el az egészségügyi dolgozó az előbbiekben ismertetett összegű ajándéktárgyat. Fontos tudni azt is, hogy a törvény egészségügyi dolgozóról beszél, tehát nem csak az orvosok, hanem valamennyi egészségügyi dolgozó érintett lehet az ilyen bűncselekményben, így az asszisztensek, nővérek, betegszállítók, mentősök is – tette hozzá dr. Szilágyi László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában