szamos szennyezés

2021.02.18. 10:23

Ideért a szennyezés: Rózsaszín a Szamos vize! (videó)

A Szamosból Csengernél csütörtökön hajnali 2 órakor vett mintákban az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja volt határérték feletti.

Forrás: Illusztráció/KM-archív

Fotó: Mate Janos

– A romániai hatóságok szerdán előre jelezték, hogy a Szamos felső szakaszán bányameddőből származó nehézfém került a folyóba.

Komlódtótfalun másodfokú vízminőség-védelmi készültséget rendeltek el, a gátőrök ma reggel szóltak, hogy a folyó vize rózsaszín.

A vízmintákat egy debreceni laboratóriumban elemzik, és a kapott eredmények alapján fogják kidolgozni a védekezés módját. Hogy milyen nehézfémről van szó, egyelőre nem derült ki, a vizsgálatok után már többet fogunk tudni – tájékoztatta lapunkat Szabó Árpád.

A település polgármestere hozzátette: a község lakosai a hírekből értesültek a szennyezésről. Természetesen felháborítónak találják, mint mindig, hiszen ez a mostani nem egyedi eset, legutóbb például az áradás kommunális hulladékot és PET palackok tömegét hozta Románia felől.

OKF: az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja határérték felletti

A Szamost érintő vízszennyezés monitorozásáért a katasztrófavédelem helyszíni méréseket és akkreditált laboratóriumi vizsgálatokat hajt végre. A mintavételezés és laboratóriumi vizsgálat folyamatos – tették hozzá.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán közölte, hogy nehézfémszennyezés érkezik a Szamoson Romániából.

Közleményük szerint a román fél a Nemzetközi Riasztó Rendszeren keresztül küldött tájékoztatást, miszerint Románia területén bányameddőből származó nehézfémszennyezés érte a Szamost. Akkor azt írták, hogy a szennyezés várhatóan szerdán éjfél körül érkezik magyar területre.

Állami bányából jutott ki a szennyezett víz

A kronikaonline.ro a értesülése szeritn egy állami bányavállalat bezárt tárnáiból ömlött a bánya vize a Lápos folyóba Máramaros megyében, majd innen jutott a nehézfémszennyezés a Szamosba, és végül Magyarországra.

A Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság Máramaros megyei kirendeltsége a lapot arról tájékoztatta, hogy a szerdai jelentős csapadék miatt megáaradtak a patakok és folyóvizek, amik elárasztották a bánya bezárt tárnáit, így pedig kiömlott a bányavíz. Az érintett bánya ahhoz a Conversmin Rt. román állami vállalathoz tartozik, melynek kizárólagos részvényese a bukaresti gazdasági minisztérium.

Katasztrófavédelem: megtették az intézkedéseket a szennyezés elhárítására

A vízügy zsilipeket és csatornákat zár le, a katasztrófavédelem pedig felállította a mobil laboratóriumát az érintett határszelvényben – tartalmazza a közlemény.

Emlékeztettek: szerda kora délután a Nemzetközi Riasztó Rendszeren (PIAC) keresztül a román fél arról értesítette az Országos Vízügyi Főigazgatóságot (OVF), hogy Románia területén bányameddőből származó nehézfémszennyezés érte a Szamost. Ezt követően az emberi egészség, illetve a vizek és a természeti környezet megóvása érdekében az OVF főigazgatója a védekezési munkálatok összehangolására és vezetésére elrendelte az Országos Műszaki Irányító Törzs működtetését.

A szennyezés a Szamoson csütörtökön hajnali 1 órakor ért magyar területre Romániából. A Csengernél hajnali 2 órakor vett mintákban az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja volt határérték feletti, ám a 4 és 6 órai mintavételi eredmények alapján a szennyezés jelentősen, határérték közeli, illetve alatti értékre csökkent.

Cianidot nem tartalmaz a szennyezés.

A tájékoztatás szerint a vízügy a zsilipek és csatornák lezárásával, a csóva útjának állandó követésével, a vízmintaeredmények folyamatos elemzése alapján gondoskodik arról, hogy a szennyeződést a mederben tartsa, az a lehető legkisebb mértékben juthasson élő szervezetbe.

Az érintett vízügyi igazgatóságok a területükhöz tartozó szakaszon értesítették a vízhasználókat a várható szennyezésről. A zsilipek és csatornák lezárása mellett a gátőrök a Szamos teljes szakaszán állandó és fokozott figyelőszolgálatot látnak el – ismertették.

Ugyanakkor a hatóságok folyamatos mintavételezést végeznek a Szamoson és a Tiszán, nyomon követik a szennyezéscsóva hosszát és levonulását, elemzik a sebességét, valamint a hígulását a Tisza- és Bodrog-befolyásoknál. Továbbá a laboratóriumi eredmények segítségével ellenőrzik a terhelés mértékét.

Az előrejelzések szerint a szennyezés a Szamosból a Tiszán Vásárosnaményba feltehetően csütörtökön kora délután, míg Tokajba, illetve Tiszalökre február 20-án szombaton érkezik.

Azzal számolnak, hogy a Bodrog magas vízhozama miatt a hígulás Tiszalöknél már olyan mértékű lesz, hogy a szennyezés megszűnik, az ártalmas komponensek mennyisége a határértékek alá süllyed.

A laboratóriumi eredmények függvényében, amennyiben szükséges, a védekező intézkedéseket a Tisza további szakaszára is kiterjesztik – olvasható az OKF közleményében.

MTI/KM/kronikaonline.ro

https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/ismeretlen-osszetetelu-es-mennyisegu-szennyezes-erkezik-hozzank-romaniabol-a-szamoson-ma-ejfel-korul-4836874/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában