tudni illik, hogy mi illik

2021.02.17. 14:00

Meztelen anyuka az online óra hátterében, strandpapucsos politikus – pandémiás illemtan

Az online térben is figyelni kell a megjelenésünkre, különben kellemetlen helyzetbe is kerülhetünk.

SZA

Forrás: illusztráció/shutterstock

Fotó: Shutterstock

A járvány az egész életünket felforgatta, és az olyan nyilvánvaló területek mellett, mint amilyen a vendéglátás, a kultúra vagy a sport, az illem terén is kézzelfoghatóak a változások. Sőt, a kézfogások terén is. Arról, hogy ebben a maszkos, távolságtartós időszakban mit illik, és mit nem, a Bencs SzalON múlt heti adásában Kováts Dénes Koncz Veronika protokoll- és PR-szaktanácsadó, stylist és stílustanácsadóval beszélgetett.

– A maszkviselés egy ideiglenes kényszerhelyzet, amit a védekezés érdekében el kell fogadnunk, sokan pedig azzal oldják fel az ebből adódó kellemetlenségeket, hogy az egyéniségükhöz illő maszkot választanak – mondta Koncz Veronika, és hozzátette: mivel mindenki hordja a védőeszközt, előfordulhat, hogy nem ismerjük fel azt, akivel találkozunk, ilyen esetben viszont nem szabad megsértődni, hiszen ez nem tudatos.

– A higiénés kötelezettségek most elsőbbséget élveznek az illemszabályokkal szemben, így egy időre el kell felejtenünk találkozáskor a puszit, az ölelést. Integetéssel, bólintással vagy hangosabb köszönéssel jelezhetjük, hogy észrevettük a másikat, és azzal, hogy nem megyünk hozzá közel, azt is egyértelművé tesszük, hogy nem akarjuk, hogy megöleljen, megpusziljon bennünket.

A pandémiás időszakban a férfiak között elterjedt, hogy kézfogás helyett az öklüket vagy a könyöküket érintik össze találkozáskor – ez nem meríti ki a kontaktmentesség fogalmát, és egy kicsit mindenkit megmosolyogtat, hiszen a felek is érzik, hogy a tiszteletnek nem ez az igazi kifejezése.

Érzékelték, hogy a kézfogás helyett szükség van valamire, de ez egy kényszeredett változat.

Emlék a monarchia idejéből

– Mit tehetünk akkor, ha az, akivel találkozunk, szeretne a megszokott módon üdvözölni bennünket? – tette fel a kérdést Kováts Dénes, Koncz Veronika pedig elmondta: azzal, ha valakinek az ún. távolabbi, társadalmi zónájában állunk meg, jelezzük, hogy nem szeretnénk ennél közelebbi kapcsolatot.

– Sokszor halljuk, hogy meg kell tartani a három lépés távolságot: nos, ez a mondás az Osztrák–Magyar Monarchia időszakából ­származik, amikor esetenként olyan nagy volt a társadalmi, rangbéli különbség két ember között, hogy nem léphettek ennél közelebb egymáshoz.

A három lépés körülbelül éppen az a másfél méter, amit most főszabályként előírnak.

És hogy a most alkalmazott szabályok megmaradnak-e a járvány után?

– Az 1400-as években, a pestisjárvány idején VI. Henrik betiltotta a puszit, és csak a kézfogást engedélyezte, ám az angolok manapság is inkább ezt az üdvözlési formulát részesítik előnyben.

Zakó és strandpapucs

Az életünk egy része átkerült az online térbe, ott tanulunk, dolgozunk, esetenként megbeszéléseken vagy akár állásinterjún veszünk részt. Ebbe időnként becsúsznak megmosolyogtató bakik: sokan láthatták az interneten a tévécsatorna otthonról bejelentkező riporterét, akinek élő adás közben betotyogott a kisgyermeke a képbe, egy online tanórán feltűnt az egyik diák meztelen édesanyja, egy politikus pedig felállt a székről, hogy megmutasson valamit, és kiderült: rövidnadrágban és strandpapucsban ült a megbeszélésen, igaz, a zakója és az inge tökéletes volt...

– Az online órákra, megbeszélésekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a személyes találkozásokra, az alkalomhoz illő megjelenés ugyanúgy elvárás – mondta Koncz Veronika.

– Az, amit viselünk, hat ránk, és arra is, akivel beszélünk. Ha zakóban, de rövidnadrágban ülünk, a magatartásunk, a beszédünk azt fogja tükrözni, hogy becsapjuk a másikat és el akarunk titkolni valamit, ráadásul könnyen le is bukhatunk, mint ahogy az említett esetben is történt. Elkésni sem illik, hiszen valljuk be, a hálószobából átérni a dolgozószobába nem sok idő, és ki kell zárni a zavaró tényezőket: gyerekeket, háziállatokat. A kamerát emeljük fel, hogy akivel beszélünk, ne a tokánkat vagy az orrlyukunkat lássa, és ne legyen a laptop közelében mobiltelefon, mert arra akaratlanul is rápillantunk, és ez tiszteletlenség azzal szemben, akivel beszélgetünk, de az is zavaró, ha forgószéken ülünk, mert akaratlanul is elkezdünk vele forogni, ami informális viselkedést vált ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában