Nagyhalász

2021.02.12. 07:27

Piacképes a halászi jövőkép

A tervek szerint márciusban nyílhat meg Nagyhalászban a felújított városi piac, ahová sok környékbeli jár.

KM

A városi jelleg tovább erősítésén fáradoznak az 5760 lakosú Nagyhalászban, ahol a tervezési stádiumban az idei költségvetés főösszege mintegy 1,57 milliárd forint.

A nagyságrendet a fejlesztések, a sikeres pályázatok támasztják alá. Ennek egyik látványos eredménye a kézilabdacsarnok lehet, amire a támogatás már rendelkezésre áll, még tart a közbeszerzési eljárás. Jó esetben szeptemberben elkezdődhetnek a munkálatok.

Büszke a lakosokra

– A művelődési ház melletti területen épülhet fel a kézilabdacsarnok, ami idővel megpezsdítheti a közösségi és a sportéletet is – jegyezte meg Orosz Károly polgármester.

Orosz Károly
Fotó: Sipeki Péter

Elmondta, hogy a koronavírus elleni küzdelem a tavalyi büdzsét is alaposan befolyásolta, jelentősen csökkentek a szabad felhasználású források.

– Büszke vagyok a lakosokra, akik fegyelmezetten, türelemmel viselik az óvintézkedéseket. Szerencsére az idősek otthonában nem jelent meg a vírus, már túl vagyunk az oltás első körén. A Zöld Város projekt kilenc elemének része az iskolák közötti sétány, a játszótér és a leállósáv kialakítása. Elkészültek a járás leglátogatottabb piacának új épületei, márciusban szeretnénk nyitni – közölte a polgármester.

Felelősen gondolkodva

– Pályázatot adtunk be leromlott városi területek rehabilitációjára, utak újulnának meg, szociális bérlakások épülnének és közösségi házat is létrehoznánk. A gazdaságélénkítő programban támogatást nyertünk léüzem beindítására, októbertől natúr gyümölcsleveket állítunk elő. Az Arany János úton a csapadékhálózat fejlesztését tervezzük. Komoly előrelépés lesz majd a külterületi szennyvízberuházás is. Amíg a fejlesztések valóra válnak, addig is felelősen gondolkodva, az előírásokat betartva vigyázunk egymásra – tette hozzá végezetül Orosz Károly.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában