Koronavírus

2021.02.05. 14:00

Takaréklángon a közétkeztetés

A Hungast cégcsoport sem tud teljes kapacitással működni a pandémia miatt.

TG

A nyíregyházi Zrínyi Ilona-gimázium Széchenyi utcai konyháján csütörtökön is főztek

Fotó: Dodó Ferenc

A 2000-ben alakult Hungast cégcsoport megyénkben 35 óvodában, 17 általános iskolában és 18 középiskolában felel a közétkeztetésért, ám a pandémia, a középiskolák és a kollégiumok bezárása alaposan felforgatta a mindennapjait. Enyedi Csabát, a cégcsoport kommunikációs igazgatóját kérdeztük arról, mennyire változtatta meg a megyei köz­étkeztetésben végzett munkájukat a koronavírus.

Nyertek egy pályázatot

– Nagyjából 1100-zal lenne kisebb a napi adagszámunk a középiskolák és a középiskolai kollégiumok bezárása miatt. A közelmúltban azonban elnyertünk a térségben egy közbeszerzési pályázatot, így most több intézménynek főzünk, mint a pandémiás időszak előtt. Így némiképp paradox a helyzetünk, korábban ugyanis körülbelül 6000 adagot főztünk naponta, ez a szám most nagyjából 7000 adag. Ha nem szólt volna közbe a vírus, nem lennének zárva a középiskolák és a kollégiumok, akkor az új intézményeket is beleszámítva most körülbelül 10 500 lenne a megyei napi adagszám – mondta lapunknak Enyedi Csaba.

A Hungast kommunikációs igazgatója hozzátette, jelentősen megbonyolította az életüket a tavaly óta tartó pandémiás időszak. Az oktatási-nevelési intézmények tavaszi bezárásával és több gyáregység leállításával egyik napról a másikra megszűnt a megrendeléseik nagy része. Az iskolák szeptemberi újranyitása ugyan pozitív változásokat hozott, a középiskolák és a középiskolai kollégiumok bezárása, valamint az óvodai és általános iskolai hiányzások megnövekedett száma miatt továbbra sem tudnak maximális kapacitással dolgozni.

– A pandémiás helyzet nem csak a cégcsoportunkat és a közétkeztetési szektort érintette, de az egész világot váratlanul érte. A kialakult körülményekhez a Hungast, akárcsak minden más gazdasági szereplő, igyekszik a lehetőségeihez mérten alkalmazkodni. Szomorú tény, hogy folyamatosan komoly veszteségekkel kell számolnunk. Mindannyian abban bízunk, hogy mielőbb újra a normális, megszokott menetrend szerint működhet majd a mi cégünk is. Erőn felül teljesítve igyekeztünk a kollektívánkat egyben tartani, inkább átszerveztük, átirányítottuk a dolgozókat másik konyhára.

– Tavasszal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is szinte az összes konyhánkat és tálalónkat be kellett zárnunk, márciusban és áprilisban a megyében mindösszesen két főzőkonyhánk üzemelt, ott óvodáknak főztünk. Ősz óta a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tálalóján kívül az összes középiskolai tálalónk be van zárva, emellett még a Zrínyi Ilona-gimnázium konyhája működik, ahol óvodáknak főznek, illetve a Krúdy tálalójába visznek át ételt – tudtuk meg Enyedi Csabától, aki az alapanyag-beszerzésről elmondta, ott szerencsére nem változott semmi, ugyanis piacvezető szolgáltatóként csakis komoly, megbízható cégekkel kötöttek beszállítói szerződéseket, így a minőségi alapanyag-ellátás a pandémia ellenére is biztosított.

TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában