Ibrány

2021.03.26. 20:00

Egyetemről a frontvonalra – egyetlen év alatt lett önkéntesből főápoló az ibrányi fiatal

Huszonnégy óra alatt változott meg az ibrányi fiatal élete, amikor önkéntesnek jelentkezett az Országos Mentőszolgálathoz.

VNA

Egyetlen év alatt lett önkéntesből főápoló Jármi Miklós. Az ibrányi egyetemista jelenleg harmadéves mentőtiszthallgató a Debreceni Egyetemen – tavaly tavasszal a koronavírus-járvány első hullámának kezdetén tulajdonképpen egyik pillanatról a másikra változott meg az élete, amikor úgy döntött, hogy tanulmányait levelező tagozaton folytatja, és Budapestre költözik, hogy az Országos Mentőszolgálat kötelékében segíthessen bajtársainak a járványhelyzet kezelésében. A fiatalember tudatosan készült erre a pályára, elmondása szerint nem is tudott volna más szakmát elképzelni magának.

Egy nap alatt költözött

– Úgy gondoltam, olyan hivatást kell választanom, melynek segítségével, amikor saját családom lesz, biztonságban tudhatom majd a szeretteimet, ezért választottam a továbbtanulásnál a mentőtiszt szakot. Mindig is nagyon csodáltam a mentősöket, így nem volt kérdés, hogy közéjük szeretnék tartozni – mesélte lapunknak Jármi Miklós.

– Amikor tavaly tavasszal digitális tanrendre váltott az egyetemi oktatás, egy ideig csak otthon ültem, és vártam, hogy megkapjuk az online feladatokat. Éreztem, hogy ez így nem lesz jó, muszáj változtatnom a mindennapjaimon. Akkoriban a motivációm is megtört egy kicsit, és szerettem volna kapaszkodni valamibe, ami megmutatja nekem, merre haladok és miért dolgozok.

Ekkor jött a lehetőség: az egyetemen keresztül megtudta, hogy jelentkezhet önkéntesnek a mentőállomásokhoz, és hamarosan felvette a kapcsolatot a budai mentőállomás vezetőjével. Egy esti, félórás telefonbeszélgetés során megtudta, hogy akár már másnap kezdhet Budapesten a Dévai utcában, az első mentesítési ponton – Miklós pedig még aznap este összepakolt, és reggel elköltözött a fővárosba. Azóta csak a vizsgáira, illetve a családi ünnepekre tért haza.

Megtalálta a helyét

– Szerettem volna minél gyorsabban és eredményesebben haladni a tanulmányaim gyakorlati részével, ez is motivált abban, amikor jelentkeztem – mondta el az ibrányi fiatal, aki nem hiába reménykedett, hiszen azóta már állást is kapott a mentőszolgálatnál.

– Az első önkéntesek között érkeztem tavaly Budapestre, eleinte a telephelyvezetőnek segítettem a raktárt átnézni, leltározni, jelentéseket írni, valamint ott voltam az ózonos fertőtlenítéseknél, valamint minden reggel a mintavevő autók elindításánál. Mindennap este hétig, nyolcig dolgoztunk, és ez így ment egészen négy hónapig. Nehéz volt, de igazából megkaptam, amit akartam: a munka kontrollt adott az életemnek, és rengeteg embert megismertem. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, mert nagyon sokat adott nekem az elmúlt egy év.

– Elég könnyen felvettem a ritmust, és nagyon örültem neki, hogy a frontvonalban lehetek. Az elmúlt egy évben talán az időmenedzsment volt a legnehezebb feladat: hogy jusson idő a pihenésre, a munkára és az egyetemre is – tette hozzá. – A rövid távú tervem, hogy ha véget ér a járvány, akkor bepótoljak minden olyan gyakorlatot, ami szükséges még a tanulmányaimhoz, és minél jobb szakember legyek. Az egyik álmom, hogy egyszer vizsgáló mentőtiszt lehessek egy sürgősségi osztályon, és persze emellett kivonuló mentőtisztként is szeretnék majd dolgozni. Rengeteg tudást köszönhetek ennek az időszaknak, hiszen így ismerhettem meg példádul, hogyan épül fel az Országos Mentőszolgálat. Szeretem a pörgést, és jó érzés, hogy tevékenyen és hasznosan telnek el a mindennapjaim. Úgy érzem, itt megtaláltam a helyem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában